A hit évére készültek fel Csíksomlyón

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Immár nyolcadik alkalommal szervezett Pasztorális Napokat a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Pasztorális Iroda (GYEPI). Ezúttal Csíksomlyón a Jakab Antal Tanulmányi Házban gyűltek össze a lelkészek, hitoktatók, hogy az októberben kezdődő új Pasztorális Évre felkészüljenek. Ősztől a hit évét hirdetik meg a gyulafehérvári főegyházmegyében, a hétfőtől szerdáig tartó háromnapos értekezleten azt gyakorolják, hogy miként lehet az egyes közösségekben megvalósítani, illetve megélni a II. vatikáni zsinat és a főegyházmegyei zsinat erre vonatkozó tanításait.

Szőcs Lóránt

2012. augusztus 28., 17:342012. augusztus 28., 17:34

2012. augusztus 30., 09:582012. augusztus 30., 09:58

„A Pasztorális Napokon szoktuk bevezetni a pasztorális év témáját, ezt meg is próbáljuk élni, sűrítve kicsiben, hogy mind a papok, mind munkatársaik, akik a pasztorációba besegítenek, otthon, a maguk közösségeikben – beleértve a családot, munkaközösséget, egyházközséget, plébániát – tovább tudják adni” – emelte ki honlapunknak ft. msgr. Portik-Hegyi Kelemen pápai káplán, főesperes, a GYEPI főtitkára.

Hozzátette, az előző három évben (mivel hároméves ciklusokra oszlik a pasztorális terv – a szerk.) a misztérium–kommunió–misszió vonalat járták végig, így visszakerültek újra a misztériumhoz. A téma igazodik a Vatikán akaratához is, hiszen a szentatya, XVI. Benedek pápa a II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulójára gondolva (amely pontosan 2012. október 11-re esik – a szerk.) a következő pasztorális évet a hit évének nyilvánította.

Elsősorban lelki szinten mélyülnek el a főpásztoraikkal közösen, így ft. msgr. Tamás József segédpüspök celebrálta a hétfői szentmisét, szerdán 13 órától a csíksomlyói kegytemplomban pedig ft. msgr. Jakubinyi György érsek lesz az ünnepi záró szentmise főcelebránsa. Elmondta, hogy fontos elméleti, szellemi szinten is elmélyíteni a tematikát, így előadásokat tartanak, illetve gyakorlati szinten műhelyek keretében is feldolgozzák ezeket a tanításokat.

„A Pasztorális Napok egyfajta felkészítő is, mivel mindenhonnan nem tudnak eljutni ide, ezért körbejárjuk a főegyházmegyét, és a főesperesi kerültekben bemutatjuk a lelkészeinknek, hogy az egyházközségeikben hogyan tudják ezeket az elveket elmélyíteni” – összegzett a GYEPI főtitkára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés