A Caritas, a pénznyelő piramisjáték

Éveken át izgalomban tartotta a teljes országot a Caritas néven futó pilótajáték. A kilencvenes évek elején zajló játék szabálya egyszerű volt: három hónap után a befizetett összeg nyolcszorosát kapta vissza a befektető. A rendszer egy idő után érthető módon összeomlott, mivel már nem tudták kifizetni a betett pénz után járó tetemes összeget. Aczél Péter László segítségével emlékezünk vissza a játék csíkszeredai vonatkozásaira.

„A közhiedelemmel ellentétben nekem kevés szerepem volt” – kezdi rögtön a beszélgetésünk elején Aczél Péter László. Mint állítja, a Caritas nevű pilótajáték indulásának mikéntjéről fogalma sem volt. „Arra viszont emlékszem, hogy Kolozsváron már majdnem két évet működött a játék. Szerencsejátékban különösebben nem hiszek, lottózni szoktam, de csak Magyarországon. Én akkor újságíróként dolgoztam a csíkszeredai Új sport nevű lapnál.”

„Abban az időben, tehát 1992-93-ban már jelentős volt a pénzromlás, az embereket pedig megbolondította az a tény, hogy a Caritassal könnyen lehet nyerni. Egy nap megkeresett egy barátom, hogy kísérjem el Kolozsvárra, mert visz nyolcszázezer lejt a Caritashoz. Akkori feleségemmel megbeszéltük, hogy ne menjek üres kézzel, ezért vittem magammal százezer lejt, az most durván száz lejnek felel meg. Egyébként legkevesebb húszezer lejt lehetett betenni” – meséli a kezdeteket.

Kolozsváron a focistadion körül hatalmas sorokban várták az ország különböző pontjairól odasereglett emberek, hogy leadhassák pénzüket. „Mi is sorba álltunk. Mivel volt időm, körbejártam a létesítményt hogy nincs-e rövidebb sor. Egy karszalaggal ellátott felügyelő személyt arról kérdeztem, tud-e segíteni. Azt válaszolta, hogy van egy társa, aki a saját cégén keresztül néhány százalékért rögtön bevisz. A társammal éltünk a lehetőséggel: az illető segítségével egy olyan ablakhoz kerültünk, ahol várakozás nélkül leadhattuk a kevés pénzünket. Akkor láttam olyant, amit se azelőtt, se utána: köbméterekben állt a pénz bent a helyiségben.”

Már útban hazafelé megszületett az ötlet a fejében, hogy ezt intézményesen, hivatalosan ők is megoldhatják Csíkszeredában. „Vagyis azt, hogy Csíkszeredában összegyűjtjük a pénzt, majd azt felszállítjuk Kolozsvárra, ahonnan megkapjuk az átvételi szelvényt, amit otthon odaadunk az érintett személyeknek.”

Aczél Péter László elmondása szerint több céget – nyomdát, újságot, kiadóhivatalt – vezetett akkoriban. Többek között a Körösi Csoma Sándor utca alsó felében, a „szindikátus” épületében is voltak irodáik. „Mivel annak az épületnek az előterében voltak kihasználatlanul álló üres részek, azokat egy asztalossal leválasztottuk, és egy átvevő irodát alakítottunk ki. Mivel a cégnek nyomdája is volt, A5-ös méretű papírokra kinyomtattunk egy figyelmeztető felhívást, amelyben az állt, hogy vállaljuk a beszedett pénz felszállítását Kolozsvárra a Caritas székhelyére, ahonnan visszahozzuk a befizetésről szóló nyugtát, amit a pénztulajdonosok megkapnak. Azt is jeleztük, hogy a nyugta átadása után nem vállalunk felelősséget. Mi tehát úgy működtünk, mint egy gyorsposta, amelyik néhány százalékért – ha jól emlékszem, öt vagy hat százalékért – felvitte a pénzt. Tehát volt rajta egy tisztességes nyereségünk.” A felhívásukat meghirdették az újságban.

A hirdetés megjelenésének napján már délelőtt sor volt a Körösi Csoma Sándor utcában. „Harmadnap szóltak a rendőrségről, hogy menjek fel. Azt hittem, valami gond van, de mint kiderült, mindössze arról volt szó, hogy a rendőrök is szeretnének pénzt betenni, de nem állnának sorba. Pár nap múlva jött Benkő Sándor, az épületben irodákat bérlő Phoenix vállalat igazgatója, aki arra kért, hogy vigyem el a szakszervezeti házból az irodát, mert ők nem tudnak közlekedni. Akkor bementem a jégpályára, és kibéreltem az összes utcára nyíló ablakot.” Rövid idő alatt ott is sorokban álltak az emberek, hogy leadhassák pénzüket.

A beszedett pénzt bőröndökben szállították Kolozsvárra a cég autóival. „Volt egy amatőr titkosítás a szállításról, de szerencsére sosem volt rablási kísérlet. Kolozsváron az első szállításkor épp azt figyeltem meg, hogy az emberek zacskókban vitték haza a nyereményeiket.” Két hónapon át tartott a szállítás. „Egy idő után azért kezdtem imádkozni, hogy kezdjenek már fizetni, mert mi csak vittük a pénzt, de még senki nem nyert. Egyszer csak jött a hír Kolozsvárról, hogy nem tudnak fizetni, ezzel mi is leálltunk a gyűjtéssel. Tudtommal senki nem kapott nyolcszoros nyereményt azok közül, akiknek mi vittük fel a pénzét. Sajnálom, hogy nem fizetett a Caritas, mert akkor ennyi rosszallás sem lett volna felénk. Mi a nekünk megmaradt néhány százalékból, ami a legvégén megmaradt, tisztességes jövedelemre tettünk szert.” Aczél Péter László a beszélgetésünk végén aláhúzta: a Caritas miatt ellene nem indult semmilyen eljárás.

A játék kronológiája
A Caritas pilótajáték 1992 áprilisa és 1994 augusztusa között működött, 400 ezer tagja volt.
1992. április 16-án Brassóban bejegyzik a Caritas Kft.-t, amely hamarosan Kolozsvárra költözött.
1993. július.: Kolozsvárott hónapok óta a Caritas nevű pilótajáték tartja izgalomban a lakosságot. A szabály: három hónap után a befizetett összeg nyolcszorosát kapja vissza a befektető. Nyilvánvaló, hogy ez a nyerészkedő játék csak rövid ideig működhet. A katolikus egyház tiltakozott a névhasználat ellen.
1993. november: technikai okokra hivatkozva leállította a kifizetéseket a kolozsvári piramisjáték, a Caritas; ez már a vég jele.
1994. február: Ion Stoica, a hírhedt kolozsvári piramisjáték (Caritas) igazgatója bejelentette a csődöt. Nagyon sok jelből arra lehet következtetni (pl. a hatalom nem állította le az abnormális méreteket öltött csalást; az utolsó időkben csak kiválasztott személyek kapták meg a nekik járó összeget), hogy a játékot a volt Securitate indította és támogatta, gazdasági haszon szerzése céljából. Kolozsváron tüntetést szerveztek a Caritas piramisjáték áldozatai. Az ügyészség letartóztatási parancsot adott ki Ion Stoica, a Caritas piramisjáték tulajdonosa ellen.
A rendszer 1994. augusztus14-én omlott össze. Összesen 1257 milliárd régi lejt fektettek be, a csőd pillanatában a rendszer 450 millió dolláros adósságban volt.
Az alapítót 1995-ben 7 éves börtönbüntetésre ítélték, de csak másfél évet kellett letöltenie. Ion Stoica 1996. június 14-én szabadult, jelenleg Brassóban él. Azóta nem nyilatkozott a pilótajáték ügyében.
Forrás: RMDSZ-kronológia, romániai újságok