
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
Csángó népmesét dolgoz fel következő előadásához a Halvirág Bábszínház. A Diófácska bemutatóját október 9-én, pénteken egy vendéglátóegység teraszán tartják.
2020. október 07., 17:092020. október 07., 17:09
„Hamupipőke történetéhez hasonlít a Diófácska című csángó népmese főszereplőjének, Annácskának az esete, aki nem bálba, hanem templomi misére készül” – ismertette elöljáróban a bábelőadás kapcsán Borsos Virág, a Halvirág társulat vezetője. A produkció érdekessége, hogy a járványügyi helyzetre építették az eseményeket, hiszen szó lesz benne maszkviselésről, kijárási tilalomról és távolságtartásról.
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
A pálcás bábtechnikai előadásnak tizennégy szereplője van; a figurák saját készítésűek, amelyeket hárman mozgatnak majd meg. A 40 perces előadás bemutatóját a Szilágyi Vendéglő teraszán tartják pénteken délután öt órától, a járványügyi óvintézkedések betartásával. A nézők számára kötelező lesz a maszkviselés.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
szóljon hozzá!