
Fotó: Bodnár Arthur
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) újabb ötlettel borzolja a kedélyeket. A már kidolgozott 2011-es keretszerződés értelmében a patikáknak családi gyógyszertárakká kell válniuk, ami azt jelenti, hogy a krónikus betegek maguk választanák meg, hogy melyiknek a listájára iratkoznak fel. Az elképzelés legnagyobb hátránya, hogy a páciensek a jövőben kizárólag abból a patikából válthatnák ki a gyógyszereiket, amelyiknek az adatbázisában szerepelnek.
2010. november 18., 15:202010. november 18., 15:20
2010. november 18., 16:142010. november 18., 16:14
A Romániai Gyógyszerészeti Kamara alelnöke, Frevonia Stoica aberráns ötletnek nevezte a családi patikák létrehozását. „Bízunk abban, hogy az Egészségügyi Minisztérium rádöbben, hogy a mi, illetve a betegek szempontjából is ez egy idióta ötlet” – mondta egy országos napilapnak.
CNAS: jó a betegeknek és a patikáknak is
A keretszerződés értelmében a gyógyszertárak az aláírást követő három hónapban kell elkészítsék a hozzájuk feliratkozott betegek listáját, amelyet be kell mutassanak a megyei egészségbiztosító pénztáraknak. A biztosító ennek alapján számolná ki, hogy mennyi pénzt ad majd az illető patikáknak. A pácienseknek hat hónap után, ha nincsenek megelégedve, lehetőségük van másik gyógyszertárat választani. A CNAS indoklása szerint ez azért jó a pácienseknek, mert így biztosak lehetnek abban, hogy hozzájutnak a gyógyszereikhez, míg a patikáknak azért, mert ez egyfajta garanciát jelent arra nézve, hogy megkapják az ingyenes és ártámogatott vényekre kiadott gyógyszerek ellenértékét.
Öt évvel ezelőtt esetleg...
Az egyik marosvásárhelyi gyógyszertárban dolgozó, nevét nem vállaló alkalmazott a Székelyhon.ro-nak elmondta, szerinte azok, akik ezt kitalálták, nem tudnak semmit a gyógyszerek beszerzéséről, eladásáról. „Ez teljességgel elfogadhatatlan. Ha a biztosító nem törleszt, akkor nem tudjuk kifizetni a beszállítókat, akik egy idő után már nem látnak el minket orvossággal. Ez azt vonja maga után, hogy a hozzánk feliratkozottak nem kapják meg a gyógyszereiket. Nem tudjuk majd teljesíteni, amit felvállaltunk, és a legrosszabb, hogy nem a mi hibánkból. Amiért Nyugaton ez a rendszer működik, nem jelenti azt, hogy itt is beválik. Öt évvel ezelőtt talán, de most semmiképpen” – mondta a gyógyszerész.
Korlátozzák a beteg jogait
A Maros Megyei Gyógyszerészeti Kamara vezetője, Iustina Vas megkeresésünkre elmondta, semmi nem indokolja ennek a rendszernek a bevezetését. „Ezzel korlátoznák a beteg jogait. Nem tudná beszerezni a gyógyszert ott, ahol az számára előnyösebb. Ha a patikájánál elfogy az orvossága, mi lesz? Nem kezelteti magát? Minimum hat hónapig nem válthat gyógyszertárat – addig nem szed gyógyszert? Egyelőre tárgyalunk a biztosítóval, mert a szerződés aláírása nem egyoldalú döntés. Miután a Hivatalos Közlönyben megjelenik a keretszerződés végleges formája, eldöntjük, hogy aláírjuk vagy sem” – mondta Iustina Vas.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!