A gyergyóremetei létesítményben egyelőre előkészületek zajlanak
Fotó: Gergely Imre
Miután szeptember elején szerződést írtak alá a gyergyóremetei hulladékkezelő központ és lerakó üzemeltetésére, egyelőre az előkészületek zajlanak ennek érdekében. A tevékenység csak jövőben kezdődik el, addig még több szakhatósági engedélyt is be kell szereznie a megbízott cégtársulásnak.
2023. október 10., 08:012023. október 10., 08:01
Szeptember elején írták alá azt a szerződést, amelynek értelmében
Ez a még nem működő Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer része lesz, utóbbi számára szintén üzemeltetőt kell találni.
A gyergyóremetei létesítmény sem fogadhat még hulladékot, ehhez számos előkészítő lépésre van szükség – derült ki a projektet és a Hargita megyei hulladékgazdálkodási társulást irányító Incze Csongor megyemenedzser kérdéseinkre adott válaszaiból. Mint elmondta,
Fotó: Gergely Imre
„Ez a vagyon Hargita Megye Tanácsáé, ez az intézmény pályázta meg és kiviteleztette a beruházást, de mivel a jogszabályok változtak, a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulásnak (ADI SIMD) kellett kiírnia a közbeszerzési eljárást. Mivel a remetei hulladékkezelő központ területén van elhelyezve a hulladékgyűjtés és szállítás számos eszköze, azokat el kell választani és külön raktározni, ameddig az arra vonatkozó közbeszerzési procedúra le nem jár. Ahogy megtörténik a két eszközállomány szétválasztása, kezdődhet a mobilizálási időszak” – vázolta az illetékes.
Közben számos szakhatósági engedély beszerzése is rá hárul, így az integrált környezetvédelmi engedélyre, ennek frissítésére is szükség van, akárcsak a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó országos hatóságtól (ANRSC) a szolgáltatás jogának igénylésére. Csak ezek után lehetséges a működtetés elkezdése – tudtuk meg.
Fotó: Gergely Imre
Incze Csongor kérdésünkre a hulladékkezelő központ kapacitásaira is kitért. Így ott
A szolgáltatási szerződés 8 évre szól, hosszabbítási lehetősséggel még legtöbb 4 évre, a hosszabbítás után pedig új közbeszerzési eljárást kell kiírni az üzemeltetésre, ha a törvény előírásai addig nem változnak meg – ismertette Incze Csongor.
Megjelent a Bagossy Brothers Company legújabb videoklipje, egy újabb zenei mérföldkő. A „Visszajövök” című dal ugyanis az első magyar nyelvű szerzemény, amelyet valaha a világűrben eljátszottak. Kapu Tibor űrhajós adta elő a Nemzetközi Űrállomáson.
Online „panaszládát” hozott létre a marosvásárhelyi tömegközlekedési vállalat, ahol be lehet jelenteni az elégedetlenségünket a járművek érkezésével, tisztaságával, a gépkocsivezető viselkedésével kapcsolatban. Fontos: reklamálni csak névvel lehet.
Több Vodafone-os ügyfél is panaszkodott csütörtökön a délutáni órákban, hogy nem működik sem a telefonos, sem az internetes szolgáltatás – mint kiderült, az ideiglenes fennakadás Románia-szerte jelen van.
Ünnepélyes keretek között adták át a 100. gondosórát a sepsiszentgyörgyi városházán. Az egyetlen gombnyomással segítséget kérő készülék az egyedül élő idősek és sérültek biztonságát, valamint a hozzátartozók nyugalmát szavatolja.
Az Európai Unió országaiban 2023-ban átlagban 12,2 tanuló jutott egy tanítóra/tanárra; Románia is azok közé az országok közé tartozott, ahol a legleterheltebbek voltak a tanárok – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A Romániát és más európai országokat ért orosz légtérsértésekről is tárgyalni fognak az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésén, és egy nyilatkozatot is elfogadnak a témában – közölte szerdán az ezt indítványozó Victor Negrescu EP-képviselő.
Országszerte lehűl az idő a következő napokban, sok helyen nagy mennyiségű eső és erős szél, a hegyekben havazás várható.
A szerdán elfogadott költségvetés-kiigazítás nem tartalmaz a pártok állami támogatását érintő módosításokat, mert még nem született döntés erről a koalícióban – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Egy ember életét követelő közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt, a Brassó megyei Barcaföldvárnál, a 13-as országúton.
Bogdan-Gruia Ivan energiaügyi miniszter szerda este bejelentette, mérlegelik egy olyan jogszabálytervezet kidolgozását, amely megakadályozná az áram kikapcsolását azoknál a rászoruló fogyasztóknál, akik nem tudják kifizetni a számláikat.
szóljon hozzá!