Minden bizonnyal nem a gyermekek dobták el
Fotó: Facebook
Mindennaposak a rongálások és a szemetelés Székelyudvarhely játszóterein – a napokban egy felháborodott édesanya a közösségi hálón tette közzé a szemetes, Kuvar lakónegyedi játszótéren készült fényképeit. A játszóterek kifogástalan állapotának megőrzése közös felelősség, mindazonáltal a helyi rendőrség naponta járőrözik a helyszíneken.
2019. október 24., 17:022019. október 24., 17:02
Székelyudvarhelyen összesen huszonnyolc játszótér van, ezekből ötöt újítottak fel vagy építettek az utóbbi három évben. Az új létesítményeknél térfigyelő kamerákat helyeztetett el a polgármesteri hivatal, de a rendszert bővíteni akarják, ugyanis mindennaposak a rongálások, a szemetelés – mondta el kérdésünkre Zörgő Noémi. A polgármesteri hivatal sajtószóvivője hozzátette, a Sétatéri parkban például
Mint ahogyan arról is írtunk már, hogy a Kipi-Kopi Napközi Otthon hátsó udvarán kialakított játszótér átadása után csupán néhány nappal több játékelemet is összetörtek.
Fotó: Facebook
„A helyi rendőrség állandóan figyeli a játszótereket, de a szülőknek, nagyszülőknek vagy a gyerekek kísérőinek szerepet kell vállalniuk a rend és tisztaság megőrzésében. A játszótéren lévőknek kellene rászólniuk a szemetelőre, a játékokat nem rendeltetésszerűen használókra vagy a téren cigarettázó, illetve kutyát sétáltató személyekre, hiszen állandó felügyeletet mind a huszonnyolc játszótéren nem lehet biztosítani” – hangsúlyozta a referens.
Fotó: Facebook
Egyébként a játszóterek egy részét éjszakára ismét bezárják, és folyamatban van mindegyik játszótér bekerítése. A Kuvar lakónegyedi játszóteret a nyáron tatarozták, elkészült a teret övező kerítés is, lakat azonban még nem került rá.
Amennyiben rongálást, szemetelést észlelnek a lakók, akkor elsőként a székelyudvarhelyi helyi rendőrséget kell értesíteni a 0266–210210-es telefonszámon.
Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.
A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.
Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.
Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
szóljon hozzá!