
Fotó: Veres Nándor
Cáfolja a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, hogy elutasították volna a sepsiszentgyörgyi kórház segítségkérését. A szerkesztőségünknek küldött közleményből kiderül, nem mondtak nemet, hiszen nem is válaszoltak érdemben.
2020. április 11., 19:562020. április 11., 19:56
„A sepsiszentgyörgyi kórháztól egy szóbeli felkérést kaptunk a napokban, intenzív terápiás orvosok átirányítására, ezt a kérést azonban nem utasítottuk el, mert még nem tudtunk érdemben válaszolni rá:
Ezt már április 9-én kérvényeztük a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóságtól” – olvasható a szombaton szerkesztőségünknek küldött dokumentumban.
A dr. Konrád Judit jegyezte közlemény rámutat, „a molekuláris biológiai laborunkban pedig jelenleg épp a sepsiszentgyörgyi kórház számára végeznek koronavírus-teszteket”. Végezetül a kórházigazgató leszögezi,
Amint arról egy nappal ezelőtt beszámoltunk, a koronavírus-járvány kezdete óta a sepsiszentgyörgyi kórház 48 alkalmazottja fertőződött meg, ezért András-Nagy Róbert kórházigazgató pénteken online sajtótájékoztatón elmondta, segítséget kértek a környező megyék kórházaitól. Csíkszeredából és Székhelyudvarhelyről az intézményvezető szerint visszautasító választ kaptak, a brassói kórház viszont átveszi azokat a betegeket, amelyek meghaladják a sepsiszentgyörgyi kapacitását, míg a marosvásárhelyi kórházból rezidens orvosokat küldenek Sepsiszentgyörgyre.

A koronavírus-járvány kezdete óta a sepsiszentgyörgyi kórház 48 alkalmazottja fertőződött meg összesen: orvosok, egészségügyi asszisztensek, kisegítő személyzet. Több kórháztól is segítséget kértek, de a csíkszeredaiból és székelyudvarhelyiből visszautasították őket.
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
2 hozzászólás