Velünk az Isten – Kovács István unitárius püspök karácsonyi pásztorlevele

Valójában nem is csak köztes állomásokról van szó, hanem különböző látszatutakról, amelyek csak a látszatünnepbe vezetnek az adventi út helyett, amely elvezet az igazi lelki felkészülés állomásain át a tényleges, belső békét teremtő, meghitt karácsonyi ünnepbe.

Mennyire csak látszatút az, amelyre a „kereskedelmi karácsony” csalogat a bevásárló csarnokok fényeivel, fülsiketítő, elcsépelt karácsonyi slágereivel! Aki elhiszi, hogy ezen az úton kell eljutni karácsonyhoz, az valójában csak Betlehem zsivajáig juthat el, a jeruzsálemi templom áhítata helyett csak a galambárusok nyugtalanító lármájáig.

Ha ez megvan, akkor egy dió vagy egy alma is a legszebb ajándék, és drágább minden kincsnél.

Mint a mesebeli szegény legénynek, át kell vergődnünk minden akadályon, a látszatutakról vissza kell kanyarodni az adventi útra, mindaddig haladni rajta, amíg a jászolhoz érünk… és ott megtörténik a csoda! Mintha egy sötét szobára ablakot nyitnának, és hirtelen megtelne fénnyel és frissességgel. Elmúlik erőtlenségünk, megszűnik a félelem, és könnyebb lesz a lelkünk. Évről évre ez a mi megváltó találkozásunk mindazzal, amire lelkünk mélyén vágyunk, ami egy pillanatra felvillantja emberi létezésünk teljességének lehetőségét. A jászolban szendergő törékeny élet pedig újra meg újra annak a bizonysága, hogy velünk az Isten!

Velünk az Isten, valahányszor felrepeszti nehézségeink kemény burkát, hogy a repedésen átragyogjon egy kis fény! Velünk van Isten, ha túlcsordul bennünk az öröm! Velünk az Isten a megpróbáltatásokban és veszteségekben is, ha egymás kezét fogjuk! Velünk van Isten, tenyerünk vonalában és szemünk sugarában, valahányszor azok felé fordulunk, akiket szeretünk, hiszen valójában általuk fordulunk Isten felé is. Karácsonyi örömmel hirdetem: Velünk az Isten ebben az évről évre megismétlődő karácsonyi csodában, amely olyan tisztán tanítja minduntalan:

Ezzel a hittel kívánok áldott, szeretetteljes karácsonyt!