
Fotó: EMNP
Az elmúlt száz évet elemző, szeptember 13-ához kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző rendezvénysorozatot szervez az Erdélyi Magyar Néppárt Sepsiszentgyörgyön csütörtökön.
2018. szeptember 11., 20:302018. szeptember 11., 20:30
Noha a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon nem árulták el, hogy milyen történelmi esemény apropóján emlékeznek, valószínű, hogy a magyar hadsereg észak-erdélyi és székelyföldi bevonulására gondolnak, ami 1940. szeptember 13-án Háromszéken fejeződött be. Bálint József, a néppárt Kovászna megyei elnöke elmondta, a megemlékezésen olyan szempontokra próbálnak rávilágítani, melyekről „talán mások megfeledkeznek”.
– fejtette ki a politikus. Csütörtökön 16.30-kor Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratától kerékpárosok, szaladók indulnak a Bod Péter Megyei Könyvtár épületéhez. A könyvtár előtt a szeptember 13-ához fűződő történelmi eseményeket idézik fel, majd átvonulnak a szemerjai református templom elé, ahol rövid beszéd és ima után megkoszorúzzák az I. és II. világháborúban elesettek emlékművét. Innen a városhoz közeli Pacé-tetőre mennek, ahol „arról elmélkednek, hogy milyen jó és rossz dolgok” történtek a magyarsággal az elmúlt száz év során. Végül 18.30 órakor őrtüzet gyújtanak.
A rendezvény szervezésében az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki és sepsiszentgyörgyi szervezetei mellett részt vesz a Szemerja-Görgő Közbirtokosság és a szemerjai református egyház.
Nicușor Dan államfő csütörtökön a Cotroceni-palotában fogadja António Costát, az Európai Tanács elnökét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nem fog megszavazni egy olyan kormányt, amelyben nem vesz részt – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján George Simion.
Megkezdődött a burgonya betakarítása Hargita megyében, főként a Csíki- és Gyergyói-medencében, az eddig becsült terméshozam pedig kielégítőnek mondható.
A hazai élelmiszerbiztonsági hatóság bejelentette, hogy a METRO Cash & Carry romániai hálózata visszahívja a forgalomból egy Brie sajttételét, miután a termékben Listeria monocytogenes baktériumot mutattak ki.
Mikor lesz Szovátán a Madarasi Hargitához hasonló síparadicsom, mikor készül el a körgyűrű Szászrégenben és mikor lesz minden ház közművesítve Mezőpanitban – ezekről is beszélgetett a három település polgármestere a napokban egy kerekasztalon.
Tizenegy sürgősségi esethez riasztották az elmúlt 24 órában a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat, a bevetések túlnyomó többsége egészségügyi vészhelyzet volt: az elsősegélynyújtó egységek tíz bajba jutott személyt láttak el.
Csoma Botond szerint az RMDSZ a képviselőház keddi ülésének elején szerzett tudomást arról, hogy a PSD külön megállapodást kötött az AUR-ral, az SOS Romániával és a nemzeti kisebbségekkel a képviselőházi házbizottsági tisztségek elosztásáról.
Megbírságoltak a rendőrök egy 34 éves férfit, miután az autója utánfutójában szállított sertés kiugrott az A1-es autópálya leállósávjára a medgyesi csomópont térségében.
Eltörölné a külön középiskolai felvételi vizsga lehetőségét a szenátus oktatási bizottsága: a testület szerdán egyhangúlag megszavazta a vonatkozó törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezését.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 17 ezer lejes bírságot szabott ki és bezáratta azt a Saturn üdülőtelepi szállodát, ahol kedd este több tucat vendég lett rosszul, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!