
Lung László Zsolt igazgató bővülő társulattal vág neki az új évadnak
Fotó: Szegeti Abigél
A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.
2026. szeptember 03., 15:382026. szeptember 03., 15:38
Lung László Zsolt, a színháznak működési keretet biztosító Vigadó Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy az új évad egyik legfontosabb változása a bérletrendszert érinti.
Az igazgató szerint tudatos döntés volt, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben ne terheljék további áremeléssel a közönséget. A hét előadás gyakorlatilag lefedi az egész évadot:
Júniusig szinte minden hónapra jut egy-egy produkció
Fotó: Szegeti Abigél
Az Udvartér Színház négy saját bemutatóval készül. A bérletes kínálatban helyet kap az Énekes madár és a Csoportterápia, valamint a Fekete tej is. Emellett Volt egyszer valahol címmel zenés mesejáték készül Deli Szófia rendezésében. A rendező a múlt évadban a Móricz Zsigmond nyomában című tantermi előadáson dolgozott a társulattal.
Az Énekes madarat Tóth Tünde rendezi, aki első alkalommal dolgozik Kézdivásárhelyen. Az évad a zene jegyében is telik: nemcsak a mesejáték lesz zenés, hanem a Csoportterápia is. Utóbbit december 31-én szilveszteri, szabadjegyes előadásként is műsorra tűzik, majd januárban a bérletes közönség is láthatja. Az igazgató külön kiemelte a fenntartó kézdivásárhelyi önkormányzat, valamint a fő támogató Kovászna Megye Tanácsa szerepét, amely meghatározó segítséget jelent a saját produkciók előállításához.
A Hatan pizsamában műsoron marad...
Fotó: Udvartér Színház
Az új évadban bővül az Udvartér Színház társulata. Az eddigi négy állandó színművész – Gecse Noémi, Székely G. Krisztina, Elek Ágota és Mihály János – mellé Jánosi Botond csatlakozott, aki az Énekes madárban mutatkozik be először a közönségnek.
Cisar Viktort a kézdivásárhelyi közönség már több helyi produkcióból és városi rendezvényről ismerheti; az új évadban a mesejátékban és az Énekes madárban is szerepet kap. Porkoláb János Tamás ugyancsak a készülő mesejátékban lép színpadra.
Az évad nem csupán saját produkciókról szól. A Tamási Áron Színház első alkalommal kerül be az Udvartér Színház bérletrendszerébe, a Tomcsa Sándor Színház és a Háromszék Táncszínház pedig visszatérő vendégként érkezik Kézdivásárhelyre. A Figura Stúdió Színház szintén első alkalommal szerepel a bérletben. A hét bérletes produkció mellett további nyolc előadást tartanak műsoron.
A kiszállások és fesztiválszereplések száma is nő. Szeptemberben Székelyudvarhelyen vesznek részt színházi találkozón a Móricz Zsigmond nyomában című produkcióval, október 2-án pedig a Terror című előadással a Bukaresti Nemzeti Színházban lépnek színpadra. November 15-én az Édes Annával utaznak Nagyváradra, az IFESZT-re.
...mint ahogy A boldogság titka is
Fotó: Udvartér Színház
Az Udvartér Színház produkciói közben más színházak bérletrendszerében is egyre nagyobb teret kapnak. A Hatan pizsamában bekerül a Tomcsa Sándor Színház bérletébe, több előadásuk pedig Nyárádszereda és Szováta közönségéhez is eljut. Mindez azt jelenti, hogy a társulatra az évad során jelentős számú kiszállás vár.
Az évad egyik nagyobb vállalásának a MASZÍN – Magyar Színházi Szövetség vándorfesztiválja, a MAFESZT megszervezése ígérkezik, közösen a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal. Ez azt jelentené, hogy
A pontos időpontról a MASZÍN kézdivásárhelyi elnökségi ülésén döntenek.
A legközelebbi kiemelt esemény a Színpadra! tehetségkutató, amelyet szeptember 26-án második alkalommal szerveznek meg. Az intézmény ezzel elsősorban a fiataloknak szeretne bemutatkozási lehetőséget teremteni.
A gazdasági helyzet az évadtervezésre is rányomja bélyegét, az intézmény azonban nem szeretné ennek terheit a közönségre hárítani. A bérletek ára változatlan marad, miközben eggyel több előadást kínálnak.
A szabadjegyek árát sem emelik.
A Vigadó felújítása is égető lenne – a kormány egyelőre nem akar rá pénzt adni
Mindeközben a digitális bérletrendszerükön módosítottak. A korábban kísérleti jelleggel bevezetett megoldás bevált, ezért továbbfejlesztették:
Nyáron a fejlesztőkkel ezen a rendszeren dolgoztak, és két új honlap elindítását is tervezik.
Lung László Zsolt hangsúlyozta, bár az Udvartér Színház az intézmény tevékenységének meghatározó része, a Vigadó Művelődési Központ feladata ennél jóval szerteágazóbb. Az évad során továbbra is lesznek
A program kialakításakor továbbra is egyszerre kívánják szem előtt tartani a szakmai igényességet, valamint a helyi közösség és a közönség igényeit.
Az új évad legfontosabb célját ugyanakkor Lung László Zsolt a közönség megtartásában és a szakmai színvonal megőrzésében jelölte meg. A nehéz gazdasági helyzetben már azt is eredménynek tartaná, ha sikerülne hozni az előző évad nézőszámát.
Drágítást jelentett be Románia legnagyobb villamosenergia-termelője: a Hidroelectrica a lakosságnak értékesített energia árának mintegy 7 százalékos emelését tervezi. Ez minden elfogyasztott 100 kWh után kb. 8 lejes többletet jelent a villanyszámlán.
Hetvenhárom szórványbeli iskola magyar kisdiákjai vehetnek részt délutáni oktatásban Erdélyben a hétfőn elkezdődött új tanévben az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja révén.
Előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében – közölte Orbán Anita, Magyarország külügyminisztere hétfői Facebook-bejegyzésében.
Az Egyesült Államok ű katonai jelenlétének megerősítése stratégiai befektetés Románia biztonságába – közölte hétfőn az elnöki hivatal a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése után.
A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár 1901 óta – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.
A lécfalvi hulladékválogató csarnok leégése után kézzel válogatják Kovászna megye szelektív hulladékát, ez azonban csak rövid távon működhet. Hogy hogyan tovább, arról három héttel a tűzeset után még mindig nincs határozott elképzelés.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki két évvel ezelőtt megölte a nagyanyját a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Girincsen – közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel hétfőn.
Járművezetői engedélye nem volt, ráadásul rendszám nélküli motorbiciklivel közlekedett vasárnap délután egy férfi a 131A jelzésű megyei út homoródszentmártoni szakaszán – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem támogat olyan kormányt, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezet, vagy amelyben a PSD részt vesz. Ezt hétfőn erősítették meg a két párt képviselőházi frakcióvezetői.
A korábban becsült 25 ezer lej helyett mintegy 65 ezer lejre lesz szükség a vesebeteg csíkszeredai Sándor Noah magyarországi gyógykezeléséhez. A kisfiúra két műtét vár Pécsen, a szükséges összeget novemberig kell előteremteni.
szóljon hozzá!