
Fotó: Boda L. Gergely
Újabb erdélyi rendezvény színesíti idéntől a fesztiválpalettát, a július 6–9. között Marosvásárhelyen zajló VIBE egy zenei rendezvény, ugyanakkor nyári egyetem is. Az ifjúsági és diákszervezetek közös szervezésében megvalósuló eseményt olyannak tervezik, hogy minden erdélyi magyar fiatal nyarát meghatározza.
2017. április 06., 17:272017. április 06., 17:27
2017. április 06., 20:162017. április 06., 20:16
Napra pontosan három hónappal a rendezvény előtt mutatkoztak be a sajtónak a fesztivál fiatal szervezői, ugyanis a legszínesebb fesztiválként meghirdetett eseményt ifjúsági és diákszervezetek közösen szervezik. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) is partner a szervezésben.
Rés Konrád Gergely főszervező elmondta, úgy érezték, szükség van egy olyan rendezvényre, diáktalálkozóra, amely a 15–30 éveseket szólítja meg.
– fogalmazott.
A MIÉRT segítségével szervezett nyári egyetem két témakör köré épül majd: egyrészt szeretnének egyfajta szakmai oldalt felmutatni, amikor úgymond kihozzák a tudományt az iskolapadból, újfajta, innovatív tudományos témákat szeretnének boncolgatni, másrészt közéleti témákat, vitafórumokat indítanának, ugyanis a szervezők nem hisznek abban az előítéletben, hogy a fiatalokat nem érdekli az őket körülvevő közélet, a politika.
ezért a Víkendtelep melletti Maros-parton rendeznek be nyáron egy igazi fesztiválhelyszínt kempingteleppel együtt. Összesen két színpad, egy DJ-sátor, valamint egy bulisátor várja majd a részvevőket, akik megközelítőleg hatvan fellépőre számíthatnak a négy nap folyamán. Ugyanakkor az ígéretek szerint a VIBE lesz a legszínesebb fesztivál a zenei felhozatal szempontjából, ugyanis a nemzetközi sztároktól a magyarországi és hazai hangszeres, illetve elektronikus előadókig mindenkinek helyet ad majd. Már tudni lehet, hogy biztosan fellép a Borgore, az Intim Torna Illegál, a 30Y, a Wellhello, a Cloud9+, a Brains, a Belga, az Anna the Barbies, a Kelemen Kabátban, a Margaret Island, a Hősök, az AKPH, valamint a Soerii és Poolek.
A szervezők sajtótájékoztatójukon jelentették be az ausztrál elektro-rock zenekar, a Pendulum fellépését. Ugyanakkor célul tűzték ki az erdélyi együttesek felkarolását is, lehetőséget adnak többek közt a vecker, a No sugar, a SzemPöl, a Dreamland zenekaroknak a fellépésre.
Jegyeket Marosvásárhelyen három helyen árusítanak: a La Frog, a G., valamint a Kicsi G kávézókban.
Érezhetően enyhébb reggelre ébredtünk szerdán, Székelyföld-szerte többnyire csak mínusz 6–8 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest tíz százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
Jelenleg két helyszínen működnek a felvonók Kovászna megyében: Sugásfürdőn és Nagypatakon. Noha síelésre alkalmas terep még lenne a térségben, a hóhiány és a költségek miatt a pályák nem üzemelnek. Mutatjuk a háromszéki sípálya-körképet.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
szóljon hozzá!