Hirdetés
Hirdetés

Borzasztó kép fogadta az önkéntes fiatalokat, amikor bejutottak a kultúrpalotába

A betörött ablakok mögött valóságos fertőzésgóc van az önkéntesek elmondása szerint •  Fotó: Beliczay László

A betörött ablakok mögött valóságos fertőzésgóc van az önkéntesek elmondása szerint

Fotó: Beliczay László

Több mint száz önkéntest mozgósított a Környezetvédelmi Tanács elnevezésű sepsiszentgyörgyi civil szervezet, hogy kitakarítsák a város központjában már hat éve kihasználatlan kultúrpalotát.

Bíró Blanka

2018. október 10., 21:522018. október 10., 21:52

A helyi környezetvédelmi problémákkal foglalkozó civil szervezet elsősorban diákokból áll, elnöke Balázs Dániel, a Puskás Tivadar Szakközépiskola tanulója, akinek feltűnt, hogy az elhanyagolt épület nemcsak a város szégyenfoltja, hanem egyre inkább fertőzésgóccá válik, ezért döntöttek úgy, kézbe veszik az ügyet.

„A tulajdonjogi problémák miatt gyakorlatilag gazdátlanná vált az épület, senki nem tartja rendben, a hatóságok sem ellenőrzik, milyen állapotban van. Napról napra veszélyesebb, ezen a helyzeten próbálunk változtatni” – mondta a civil szervezet elnöke. Hozzátette, tulajdonképpen

azt kockáztatták, hogy birtokháborítást követnek el, amikor bementek az épületbe, hiszen nem találták a tulajdonost, hogy erre engedélyt kérjenek. Az egykori igazgató adta oda a kulcsokat, de neki sincs már hatásköre.

Balázs Dániel elmondta, száztíz önkéntest sikerült az ügy mellé állítani.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Amikor bementek az épületbe, rettenetes állapotokkal szembesültek, szétdobált hivatalos iratok a földön, sokan nyilvános illemhelynek használták a belső teret, szemlátomást fosztogattak, bár még mindig sok érték felhalmozódott: festmények, régi írógépek. A fiatalember hangsúlyozta,

érdemben még nem is tudtak takarítani, egyelőre csak rendszerezni próbálták a káoszt,

kihordani sem merték a lomot, attól tartanak, hogy valaki megvádolja őket, hogy hivatalos dokumentumokat semmisítenek meg. Az viszont egyértelmű, hogy

veszélyes az épület, törött ablakok vannak mindenhol, bármikor rázuhanhat az üveg a járókelőkre.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Október 26-ra konferenciát hívtak össze, a helyi hatóságokat is megszólították, abban reménykednek, közösen sikerül megoldást találni az épület karbantartására, renoválására. A kommunizmusban működő szakszervezet vagyona esetében negyedszázad után sem sikerült kibogozni a jogutódlást, ezért a kultúrpaloták tulajdonjoga is tisztázatlan maradt.

Országos szinten 27 kultúrpalota helyzete megoldatlan, noha ezek közül csak a sepsiszentgyörgyire került lakat. A szakszervezetek nem tudják működtetni, mert nem tudják kifizetni az 1,3 millió lejes épületadó-hátralékot, a vízért, a gázért és a villanyért felhalmozott több százezer lejes tartozást. Ugyanakkor beruházásokra is szükség lenne, hogy a létesítmény újra működhessen, ám ehhez a tulajdonjogot kell tisztázni. A helyi önkormányzat évek óta próbálkozik a kultúrpalota megszerzésével, kérték, hogy kormányrendelettel kerüljön városi köztulajdonba, pert is indítottak az adóhátralékért. Ezek a lépések eddig nem vezettek eredményre, a város legnagyobb előadóterme pedig évek óta használhatatlan.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Hirdetés
2026. június 13., szombat

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve

Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve
2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
Hirdetés