Borboly: nem hiszek a feljelentésekben

2017. augusztus 30., 10:032017. augusztus 30., 10:03

Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba levélben válaszolt Szőke László Borboly Csaba, a kondu(k)átor című jegyzetére. Az alábbiakban változtatások nélkül közölük.

korábban írtuk

Borboly Csaba, a konduk(á)tor
Borboly Csaba, a konduk(á)tor

Ha ma (vagy bármikor!) belépsz a Facebookra, elolvasod a Hargita megyei napilapokat és azok sms-rovatát, bekapcsolod a megyében elérhető, magyar nyelvű hírekkel jelentkező rádióadókat, nos, Borboly Csaba valósággal folyik ki belőlük.

„Nem szeretnék Szőke László úrral vitába keveredni, viszont megjegyeznék néhány dolgot. Nem hiszek a feljelentésekben! Számtalanban van részem és tudom, hogy az a munkát nem segíti, illetve szinte azt is mondhatnám, hogy ha mi magunk saját erőből nem vagyunk képesek bajainkból minél többet megbeszélni és megoldani, akkor az autonómia szó üres lózung marad.

Idézet
Pont ezért is gondolom, hogy ha csak lehet, ne a karhatalmi szerveknél keressük a megoldást az élet problémáira (ha nem bűnügyről van szó). Próbáljunk meg a vitás kérdéseink szinte mindegyikére megoldást találni, becsülettel és odafigyeléssel.

Az Ön által felhozott példa is ezt igazolja, mert a bejegyzésnek köszönhetően megoldódott a probléma.

Gyorsabb és eredményesebb volt, mintha feljelentést tettem volna. A Facebook és a többi közösségi oldal használata elengedhetetlen, mivel a lakosság ezeken az oldalakon keresztül IS érhető el.

Természetesen továbbra is a személyes találkozásokat, helyszíni megbeszéléseket és a formális
üléseket sem hagyom ki. Azok is fontosak, minden kommunikációs csatorna fontos. Napjainkban a gyors és direkt üzenetek célravezetőbbek és nagyobb az igény rájuk.

Másik oka, amiért a saját felületeket használjuk, hogy így pontosan és időben le tudjuk hozni az új híreket, valamint így személyesebb is a kommunikáció és bárkinek bármilyen kérdése, javaslata van, direktben felteheti, megoszthatja.

Ezért kérem Önöket, a Székelyhon olvasóit, hogy bátran forduljanak hozzám, a Megyei Tanácshoz, ha problémájuk, kérdésük van! Találjunk megoldást közösen!”

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Kozán István

Kozán István

A kevesebb néha több – még költségvetésben is

Hiába adta el bombasztikus sikerként Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata a megyei önkormányzat 2024-es büdzséjét, nagy a gyanúnk, hogy a múlt héten elfogadott költségvetés fogja a legnagyobb fejfájást okozni Hargita megyének.

Kozán István

Kozán István

Csedő a beázásokat fürkészte, Ráduly kigondolta, Korodi megépíttette

Jottányit sem csorbult volna Csíkszereda jelenlegi városvezetésének érdeme attól, ha Korodi Attila polgármester megemlíti elődjének, Ráduly Róbert Kálmánnak a nevét a hídavatón.

Kozán István

Kozán István

Nem vitás, hogy lesz baleset – csak ki kell várni

Csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy katasztrofális közlekedési baleset a „tarzani” gyorshajtók miatt. Lengyel rendszámú autókkal közlekedőkről van szó, akik lakott területen évek óta olyan tempóban róják a kilométereket, aminek sosem jó a vége.

Kozán István

Kozán István

Mindenkinek azt, ami jár!

Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.

Kozán István

Kozán István

Kinek építették a foglalkoztatóközpontot?

Éles vita alakult ki a közösségi térben azzal kapcsolatban, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kinek is építette a csíksomlyói foglalkoztatóközpontot. Szerintünk a somlyói roma közösségnek – ami teljesen rendben van.

Kozán István

Kozán István

Együttérzek az oktatókkal

Tíz esztendővel ezelőtt játszi könnyedséggel tartottam meg az újságírói munkáról szóló ötven perces előadást az általános iskolásoknak. Minap a húsz perc is nehezen jött össze.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!