
Fotó: Kristó Róbert
Július közepén lépett hatályba az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy a lakosság, bizonyos feltételeknek eleget téve, késedelmi kamatok nélkül fizethesse be a közköltségi elmaradást. A törvény alkalmazása nehézségeket szül, a lakószövetségeknél pedig attól tartanak, hogy a törvény ösztönzőleg hat a közköltségek kifizetésének elodázására.
2010. október 19., 17:062010. október 19., 17:06
2010. október 19., 19:142010. október 19., 19:14
Fotó: Kristó Róbert
A 2010/175-ös jogszabály július 20-án lépett hatályba. Az új rendelkezés módosítja a lakástulajdonosi társulások működését szabályzó korábbi alaptörvényt, és előírásai értelmében a lakosság büntetőkamatok kifizetése nélkül törlesztheti közköltség-elmaradásait a jogszabály életbe lépését követő egy éven belül, azaz 2011. július 20-ig. A törvény által megnevezett egyik kritérium az, hogy a családban az egy főre eső havi nettó jövedelem ne haladja meg az 1000 lejt.
Tamás Imre, a csíkszeredai városháza lakástulajdonosi társulásokkal kapcsolattartó irodájának vezetője a törvény kapcsán elmondta: a lakószövetségek vezetőinek elküldték az új jogszabályt, tudnak róla, viszont a rendelkezés lehetetlen helyzetet alakít ki és előnytelen helyzetbe hozza a lakószövetségeket, mert a polgárok visszaélhetnek a helyzettel. Ettől függetlenül a törvény értelmében a lakóknak ezt a lehetőséget joguk van kihasználni – hangsúlyozta Tamás Imre.
A csíkszeredai Sánta Pál Vilmos, a Testvériség lakószövetség elnöke megjegyezte, maga a törvény megfogalmazója is beismerte, hogy az módosításra szorul. A lakószövetség elnöke hangsúlyozta: nem jelent meg alkalmazási norma, gond van a törvény alkalmazásával, ráadásul tartozásokat még jogi úton is nehéz behajtani. Mindeddig nem volt rá eset, hogy valaki az új törvény értelmében kérte volna tartozásainak kifizetését.
Az új jogszabály előírása nem azt jelenti, hogy ezentúl nem számolnak fel büntetési kamatot, hanem hogy az eddigi tartozások kamatait eltörlik azoknak, akik bizonyítják, hogy családjukban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az 1000 lejt. Ezt jövedelemigazolással kell alátámasztani, majd a lakószövetség hozza meg a végső döntést – magyarázta Sánta Pál Vilmos.
Meg nem erősített információk szerint a 2010/175-ös július 20-án életbe lépett jogszabályt az alkotmánybíróságon megtámadták.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.