A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődött pénteken a helyi ünnepségsorozat, az eseményen több százan vettek részt.
2024. március 15., 13:392024. március 15., 13:39
Fotó: Borbély Fanni
A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődött pénteken a helyi ünnepségsorozat, az eseményen több százan vettek részt.
2024. március 15., 13:392024. március 15., 13:39
Fotó: Borbély Fanni
A március 15-i ünnepségen elsőként László Károly, az iskola igazgatója szólalt fel. Beszédében elmondta, minden évnek ezen napja kettős jelentőséggel bír az iskola számára, ugyanis
Hangsúlyozta, „mindazokat az eszméket és értékeket, amit a márciusi ifjakhoz köthetünk, kötelessége az iskolának, de mindannyiunknak magunkénak vallanunk, így közösségi célokat megfogalmazni és azokat megvalósítani”.
Fotó: Borbély Fanni
Az igazgató továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy noha ma már másképp öltözködünk, másképp étkezünk és másképp telnek a hétköznapjaink, mint a 19. század közepén, a mai napon ezeket a különbségeket félretéve
„A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.”
Fotó: Borbély Fanni
László Károly beszédét az iskola diákjainak ünnepi műsora követte, majd Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz szóló üzenetét olvasta fel Gál Hajnalka, a csíkszeredai főkonzulátus konzulja.
Fotó: Borbély Fanni
Az ünnepségen felszólalt még Darvas-Kozma József esperes plébános, aki egy egészen új nézőpontból mesélt az 1848-as szabadságharcról; mint rámutatott, kevesen tudják, a márciusi ifjak olyan szinten meginspirálták a kispapokat, hogy reverendájukat paszományos mentére váltották fel a magyar szabadság védelmére.
Az ünnepség koszorúzással zárult.
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
1957-ből származik a korábbi csíkszeredai melegrekord, ezt írta felül az elmúlt hónap harmincadik napja. Marosvásárhelyen pedig olyan meleg volt, mint az Osztrák–Magyar Monarchia idején.
Kánikulára vonatkozó figyelmeztetést, valamint viharriasztásokat is kiadott szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Székelyföldön légköri instabilitásra és jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani a következő napokban.
Áprilishoz képest májusban 159 lejjel (2,7 százalékkal) 5684 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9483 lej volt, 257 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.
Egy csoport fiatal nemrég azzal szórakozott a sepsiszentgyörgyi állomási tónál, hogy éjszaka eloldozta a csónakokat és a vízibicikliket a stégtől, használta azokat, majd sorsukra hagyta őket. A polgármester szerint ennek következményei lesznek.
Építik a hulladékudvarokat Hargita megyében, ám több településen még nem tisztázott, hogy miként lehet szabályosan működtetni ezeket. A természetes személyek később meghatározott mennyiségben adhatnak majd le többféle hulladékot ingyenesen.
A két kézdiszéki világjáró, Fekete István és Zsigmond Lóránt, valamint szászrégeni utazótársaik elérték a Kaukázust. Ma a Gudauri-kilátó környékén éjszakáznak, holnap a grúz-orosz határon, illetve Csecsenföldön kellene minél gyorsabban átvágniuk.
A ghișeul.ro online ügyintéző platform vizuális arculatát másolják és a közlekedési minisztérium nevében hamis SMS-eket küldenek csalók – figyelmeztetett kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Közel három évig tartó közösségi összefogás és több tízezer támogató szavazat után sem került be a LEGO hivatalos kínálatába a székelykaput megidéző építőszett. Az alkotó nem csüggedt, a teljes tervdokumentációt ingyenesen elérhetővé tette.
szóljon hozzá!