Hirdetés
Hirdetés

Biztonságban működhet Hargita megyében a Gyulafehérvári Caritas

Segítségre szorulva. Továbbra is eljutnak az idősekhez és a betegekhez a segélyszervezet munkatársai •  Fotó: Caritas

Segítségre szorulva. Továbbra is eljutnak az idősekhez és a betegekhez a segélyszervezet munkatársai

Fotó: Caritas

Az előre jelzett nehézségek ellenére egy hónapnyi támogatáskiesés után rendeződött a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet anyagi helyzete, így egyetlen betegükről sem kell lemondaniuk – legalábbis Hargita megyében. Megyeszinten közel kétezer beteget, illetve idős embert gondoz a szervezet.

Iszlai Katalin

2017. április 27., 13:032017. április 27., 13:03

A munkaügyi minisztérium februárban megvonta a Caritas Otthoni Beteggondozó programjának finanszírozását, majd szerződéshosszabbítás hiányában az öregotthonok és a fogyatékkal élők nappali foglalkoztatására vonatkozó támogatás összege sem állt a szervezet rendelkezésére. A szaktárca viszont márciusban a teljes 2017-es évre vonatkozó szerződést írt alá, amely alapján ismét szavatolták a támogatást, igaz,

a Caritas a tavaly decemberben kért összegnek csak 75 százalékát kapta az otthoni beteggondozásra.

96 ezer lej a csíkszeredaiaknak

Korábban az is problémát okozott a Caritas számára, hogy sem Hargita Megye Tanácsával, sem a csíkszeredai önkormányzattal nem tudtak megegyezni. Péter György, a Caritas szociomedikális ágazatának vezetője megkeresésünkre elmondta, a tavalyi évre 440 ezer lejt kaptak Hargita Megye Tanácsától, és az idén is hasonló értékű támogatásra számíthatnak.

Hirdetés
Idézet
Ezt pályázat útján biztosítják: mi a kérésünket leadtuk, és most van elbírálás alatt, ezután pedig megkötjük a szerződést. Megyeszinten 440 ezer lej van elkülönítve az otthoni gondozásra, és ennek nagy részét legnagyobb szolgáltatóként a Caritas kapja meg.

A csíkszeredai önkormányzattal is elindult az együttműködés: az új szerződés értelmében erre az évre 96 ezer lej értékben vásárolnak szolgáltatásként otthoni beteggondozást a csíkszeredai idősek számára. A csíkszeredai szociális iroda dönti el, hogy kik azok, akiknek jár, és hány ápolási órát támogatnak ebből az összegből. Azt lehet mondani, hogy a csíki térségben – ha kissé botladozva és akadozva is –

egyenesbe jöttek a dolgok.

Most azonban Székelyudvarhelyen vannak problémák, hiszen az ottani városvezetés csökkentett azon az összegen, amit az ilyen jellegű szolgáltatásokra szán. Az ottani szerződés március végén lejárt, és áprilisra már nincs támogatásunk az önkormányzat részéről” – magyarázta Péter György.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Jó úton a megszüntetés felé: még kevesebben kapnak üdülési utalványt az idei feltételek szerint

Tovább szűkítik a jogosultak körét a közszféra alkalmazottai számára biztosított üdülési utalványrendszerben. Kivezetik ugyanakkor a kötelező önrészt, így már nem jogszabályi, hanem piaci muszájból kell hozzátenni.

Jó úton a megszüntetés felé: még kevesebben kapnak üdülési utalványt az idei feltételek szerint
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Kóbor kutyák a lakónegyedekben: rendszeresen visszatérő gond

Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.

Kóbor kutyák a lakónegyedekben: rendszeresen visszatérő gond
2026. január 13., kedd

Pokoli időben mentek egy ukrán férfi megmentésére, mindannyian egy esztenán éjszakáztak – videóval

Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.

Pokoli időben mentek egy ukrán férfi megmentésére, mindannyian egy esztenán éjszakáztak – videóval
2026. január 13., kedd

Menyasszony-fotó az almáriumban? Porolja le!

2024-ben az Év kiállítása díjjal jutalmazták a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítását. Most annak utazó „kapszulaváltozata”, a Székely Menyasszony érkezik Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába, de mi is hozzájárulhatunk a sikeréhez.

Menyasszony-fotó az almáriumban? Porolja le!
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
2026. január 12., hétfő

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen

Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen
2026. január 12., hétfő

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink

A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében

A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében
2026. január 12., hétfő

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről

A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről
2026. január 12., hétfő

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön

Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés