
Fotó: Bíró Blanka
Bíróságon kérte az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezete, hogy érvénytelenítsék a sepsiszentgyörgyi Kós Károly-iskola önállóságának megszűnéséről szóló két tanácshatározatot.
2017. április 03., 16:352017. április 03., 16:35
2017. április 03., 16:422017. április 03., 16:42
Bálint József (fotón jobbról), a néppárt önkormányzati képviselője hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a határozatok érvényességének felfüggesztését kérték a per idejére, hiszen egy-két év múlva hiába hoznak kedvező ítéletet, ha addig a tanintézet elveszíti az önállóságát.
– fogalmazott Bálint. A néppárt különben aláírásokat is gyűjt az iskola-összevonás ellen, az íveket az első bírósági tárgyaláson mutatják majd be. Hangsúlyozták, a szimbolikus aláírásgyűjtéssel egyúttal felmérik, hányan támogatják az ügyet.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat év elején döntötte el, hogy a Kós Károly Szakközépiskola jogi önállóságát megszünteti, és összevonja a Puskás Tivadar Szakközépiskolával. Az iskola tanárai, diákjai januárban utcára vonultak a döntés ellen tiltakozva. A városvezetés tanulmányt készített az iskolahálózat ésszerűsítéséről, melyben arra a következtetésre jutottak, hogy a Kós Károly-iskola épülete kihasználatlan – noha több mint ezer gyerek férne el, csak 350 diák tanul ott. Az ingatlanban a tervek szerint egy belvárosi elemi iskolát hoznának létre.
Archív
Fotó: Bíró Blanka
Korrigálnák az adózási övezeteket
Májusban határozatmódosítást nyújtanak be a néppárti képviselők, mellyel megpróbálják kijavítani az új adózási övezeti felosztásba becsúszott hibákat. Bálint József elmondta, a decemberi tanácsülésen néhány szarvashibát kijavítottak, ám azóta is folyamatosan érkeznek a visszajelzések, hogy a felosztás pontatlan. Sokan kerültek át magasabb adózási kategóriába, holott az utcájukban vagy csak pont az ingatlanuk előtt nincs járda, aszfaltozott út, közvilágítás. A cégtulajdonosok is panaszkodnak, hogy négyszeres adót fizetnek kihasználatlan telkeik után, csak mert előtte leaszfaltozták az utat. A néppárt májusig összegyűjti a panaszokat, és megpróbálják orvosolni a tévedéseket. Bálint József hangsúlyozta, visszamenő hatállyal kell kijavítani az övezeti besorolásokat, mert sokan perelni készülnek, és valószínű, nyert ügyük van.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Két súlyos közlekedési szabályszegést is feltártak a rendőrök kedden Hargita megyében.
Egy szebeni férfit filmeztek le, amint túrasíléccel közlekedett az út szélén. Noha az úton el volt takarítva a hó, a széleken felgyűlt hómennyiség alkalmas volt a siklásra.
A tanügyben vagy a szenátusban tavaly már bevezették a költségcsökkentő intézkedéseket, újabb megszorítások nem indokoltak – jelentette ki kedd este Ilie Bolojan.
Januárban az iskolaigazgatók hatvan százalékának jár le a vezetői megbízatása, péntekig a megyei tanfelügyelőségeknek ki kell nevezniük az új iskolavezetőket. Székelyföldön több mint 250 iskolavezetőt érint az intézkedés.
Érezhetően enyhébb reggelre ébredtünk szerdán, Székelyföld-szerte többnyire csak mínusz 6–8 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
szóljon hozzá!