
Beke Csilla a júliusi kézdivásárhelyi tiltakozáson
Fotó: Gecse Noémi
A törvényes határidő utolsó napjaiban benyújtották az óvást a terrorizmusért öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügyében – adta hírül Facebook-oldalán Beke István felesége.
2018. december 02., 19:432018. december 02., 19:43
Az óvás az ítélet törvényességére vonatkozik, ezért kérik annak megsemmisítését, továbbá Beke István és Szőcs Zoltán felmentését, illetve az óvás idejére a büntetés felfüggesztését. A fellebbezéseket november 23-án, illetve 28-án iktatták, arra hivatkozva, hogy a „tett”, amiért elítélték a két férfit, „nem összesíti a bűntény alkotóelemeit”, erre
arra alapozva, hogy a vádlottakat olyan tettért ítélték el, melyet a büntetőjog nem ír elő.
„Jogállamban nem történhetett volna meg az ártatlanság teljes mellőzése, a tisztességtelen eljárás, a bizonyítékok hiányában való elítélés, a jogi besorolás megváltoztatása – nem azért ítélték el őket, amivel megvádolták –, hogy börtönbe zárásuk után négy hónappal indokolták meg ítéletet, akadályozva a védelmet az utolsó védekezési lehetőségében, az óvásban is” – fogalmaz Beke Csilla. Felidézi, hogy három éve, Szent András-napján kezdődött a „kálváriájuk”.
– olvasható a bejegyzésben. Beke Csilla felidézi, hogy alapfokon pontosan annyi időre ítélték el a két vádlottat, amennyit előzetesben már letöltöttek, majd végül öt-öt évre. Ha beleszámítják, amit eddig letöltöttek, a munkát, a fogvatartási körülményeket, a jó magaviseletet, jövő évben törvényesen szabadulhatnak. Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét júliusban öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
szóljon hozzá!