Hirdetés
Hirdetés

Bejutott a Sztárban a sztár! elődöntőjébe Szakács Szilvia

•  Fotó: Sztárban a Sztár/TV2

Fotó: Sztárban a Sztár/TV2

A csíkszeredai Szakács Szilvia vasárnap két produkcióban is bebizonyította rátermettségét, a zsűri és a tévénézők szavazata alapján jövő vasárnap a Sztárban sztár leszek! műsor elődöntőjében is láthatjuk a legfiatalabb versenyzőt.

László Ildikó

2021. november 08., 14:452021. november 08., 14:45

Hétről-hétre nehéz feladat elé állítják a TV2 Sztárban sztár leszek! tehetségkutató versenyzőit, akiknek híres előadókat kell imitálniuk. A vasárnapi műsorban Szakács Szilvia két produkcióban is látható volt: először egyéni előadásában egy tőle korban és műfajban is távol álló szerepben kellett helytállnia, ugyanis Aradszky László Isten véled, édes Piroskám című dalát adta elő, majd három másik társával együttesként idézték meg a 2000-es évek elejét.

Az első produkciót a műsor zsűrije harmincból huszonöt ponttal jutalmazta,

Tóth Gabi szerint a versenyző bármit csinálhat, az kedves. Pápai Joci gratulált és szerinte Szilvia otthonosan mozgott a színpadon annak ellenére is, hogy korban távol áll tőle az eredeti előadó.

•  Fotó: Sztárban a Sztár/TV2 Galéria

Fotó: Sztárban a Sztár/TV2

Később versenytársaival egy csapatban az Alcazar együttes Crying at the Discoteque című slágerét mutatták be, amely a kosztümök és tánc szempontjából humorosra sikeredett, a zsűri szerint éneklésben viszont összhangban volt a produkció.

Szilvia a szavazatokat egyesítő listán lemaradt az élmezőnytől, végül nem került veszélyzónába, és jövő vasárnap az elődöntőben Taylor Swift énekesnő „bőrébe kell bújnia”.

Hirdetés

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán

Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán
2026. március 21., szombat

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében

A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében
2026. március 21., szombat

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek

Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára

Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára
2026. március 20., péntek

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter

Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter
2026. március 20., péntek

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
2026. március 20., péntek

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében

A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében
2026. március 20., péntek

Kövér László: egy magyar nemzet van

Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.

Kövér László: egy magyar nemzet van
Kövér László: egy magyar nemzet van
2026. március 20., péntek

Kövér László: egy magyar nemzet van

Hirdetés