Balesetveszélyes európai utcák Csíkszeredában

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Több csíkszeredai utca lakóinak hátrány, hogy utcájuk valójában a városon áthaladó európai út része lett. A balesetveszélyes gödrök nemcsak őket, hanem az áthaladókat is zavarják, a felújítás egyelőre nem folytatódik.

Kovács Attila

2010. május 02., 17:342010. május 02., 17:34

2010. május 02., 18:092010. május 02., 18:09

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Tavaly vált az 578-as európai út részévé Csíkszeredában a Brassói út, a Hargita utca vasúti felüljárón túli szakasza, a Taploca utca vége a templomtól a város kijáratáig, a Rét és a Forrás utcák. A szép számmal fellelhető gödrök között szlalomozásra kényszerülnek az autósok, mivel itt még semmilyen javítás nem történt.

\"Több alkalommal jeleztük már átiratban, hogy javításokra volna szükség ezeken az útszakaszokon, volt is erre próbálkozás tört aszfalttal, de az esős idő miatt ezt hamar kiszórták az autók a gödrökből, nem tudott tömörülni. Továbbra is várjuk az európai út felújítását, ennek során ezeket az utcákat is újraaszfaltozzák\" – mondta Szőke Domokos alpolgármester. Az európai úton történő munkálatok folytatása azonban egyelőre bizonytalan, a kivitelező még nem kapta meg az elvégzett munkálatokért járó összegeket. Mint Cătălin Romănescu, az országos útügyi hivatal Hargita megyei igazgatója elmondta, bármelyik nap folytatódhat a felújítás, ha a dolgok rendeződnek, és ez a munka az európai út Csíkszeredán áthaladó szakaszát is érinti.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

2026. szeptember 16., szerda

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban

Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál

Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál
2026. szeptember 15., kedd

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült

Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült
2026. szeptember 15., kedd

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál

Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál
Hirdetés