Egy Bákó megyei sofőr balesetezett a 137A megyei úton, aki bevallása szerint csak a baleset után fogyasztott alkoholt.
2010. május 26., 12:012010. május 26., 12:01
Május 25-én két óra körül C. V., 34 éves autóvezető Udvarhely–Keresztúr irányába haladt, de Décsfalva kijáratánál nem vette figyelembe az útviszonyokat és elveszítette uralmát az autója felett. Az út mellett levő árokba hajtott autójával, személyi sérülés nem történt, viszont a jármű 60–70 százaléka összetört. C. V. kivette autóját az árokból, a rendőrségnek azt nyilatkozta, hogy a baleset után elfogyasztott egy liter bort. A sofőr leheletében a mérőműszer 1,26 mg/l alkoholt mutatott ki 10 óra 27 perckor, amiért vérvizsgálatra szállították, hogy megállapítsák igaz volt-e a kijelentése.
Nicușor Dan vasárnap a közel-keleti fegyveres konfliktus kapcsán a Facebook-oldalán közölte, hogy Románia nincs közvetlen veszélyben.
Igazi tavaszi idővel köszöntött be a március, a napsütésnek hála Székelyföld nagy részén 10 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet vasárnap délutánra.
Iráni rakéta törmelékétől gyulladt ki szombaton a dubaji Burj al Arab hétcsillagos szálloda burkolata, háborús hangulat uralkodik a kedvelt turisztikai nagyvárosban – erről szólnak a hírek. Egy székelyföldi turista azonban cáfolja mindezeket.
A hegyimentők sikeresen kimentettek három ukrán állampolgárt, akik szombaton eltévedtek a Máramarosi-havasokban, több mint 1600 méteres magasságban – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Máramaros megyei Salvamont.
Romániában az üzemanyag ára meghaladhatja a literenkénti 9–10 lejt, ha a kőolaj hordónkénti világpiaci ára tartósan 90–100 dollár körül stabilizálódik – figyelmeztetett elemzésében Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Málta egy hatalmas szabadtéri múzeumnak is beillik, várfalakkal övezett fővárosa mellett több helyszín a világörökség oltalmát élvezi. Bár nem bántuk meg a felkeresését, vegyes érzésekkel tértünk haza a világok országútjának színes pihenőhelyéről.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat este a közel-keleti helyzettel kapcsolatban a Facebook-oldalán közölte, hogy a román hatóságok elsődleges prioritása valamennyi román állampolgár biztonsága.
Mintegy ezer román állampolgár vette fel a kapcsolatot a közel-keleti térségben működő román diplomáciai képviseletekkel az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai után – közölte szombat este külügyminiszter.
Két, folyóba esett ember mentésére riasztották szombat délután a segesvári tűzoltókat.
Mintegy 1500 utast érintenek a közel-keleti helyzet miatti járattörlések – tájékoztatott szombaton a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalt (CNAB) szóvivője.