
Fotó: Kristó Gothárd Hunor
Az újraértelmezés az október 13. és 16. között Sepsiszentgyörgyön nyolcadik alkalommal megszervezett pulzArt kortárs művészeti fesztivál szervezőelve.
2022. szeptember 19., 22:052022. szeptember 19., 22:05
A rendezvény programját hétfőn sajtótájékoztatón ismertette Vargha Fruzsina, alpolgármester, Knop Ildikó, a fesztivál főszervezője és Erdei Anita, a Kónya Ádám Művelődési Ház helyettes vezetője. Mint elhangzott, a fesztivált a pandémia miatt két év szünet után szervezik meg újra, ez az idő pedig lehetőséget adott az újraételmezésre.
Megtudtuk, a színes kínálat széles közönséget szólít meg. A hazaiak mellett többek között brit, francia, német, belga, magyar, horvát és iráni művészek, előadók és alkotások érkeznek Sepsiszentgyörgyre. A fesztivált a Fazer müncheni dzsessz-zenekar nyitja, a zárókoncerten pedig a Noya Rao, egy brit elektronikus soul zenét játszó együttes lép fel. Esténként elektronikus élő produkciók lesznek a Zamat kávézóban. A köztereken épület-, aszfaltrajzzal, interaktív fényinstallációval készülnek. Az irodalmi csemegék közül kiemelték, hogy Szvoren Edina íróval, Jászberényi Sándor íróval és haditudósítóval és Vasile Ernu íróval is lesz lehetőség találkozni. Önkéntesek jelentkezését október 2-ig várják, az előadásokra szeptember 26-tól lehet jegyet váltani.
További információt a rendezvényről itt találhat.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
szóljon hozzá!