
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Pénteki koronavírus-mérleg: négy újabb fertőzött és ugyancsak négy gyógyultnak nyilvánított személy után továbbra is 97 az aktív esetek száma Hargita megyében. A házi elkülönítésben lévők száma 2000 alá esett vissza.
2020. június 05., 13:502020. június 05., 13:50
Újabb négy koronavírus-fertőzést azonosítottak pénteken Hargita megyében, ezzel 164-re emelkedett a térségben a járvány kezdete óta igazolt esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Közülük 65-en meggyógyultak, két személy elhunyt, 97 aktív fertőzöttet pedig a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi kórházakban tartanak megfigyelés alatt. Az új esetek kapcsán ezúttal sem közölték, hogy mely települések érintettek.
Intézményes karanténban 13-an, otthoni elkülönítésben pedig 1932-en tartózkodnak a megyében, 235-el kevesebben, mint egy nappal korábban. A karanténközpontokat eddig 1006-an hagyták el, otthonaikat pedig 7181-en a kéthetes elkülönítési időszak lejártával.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!