A fiatalok szerint az udvarhelyi tapasztalat segített nekik abban, hogy jobban megértsék a probléma jelentőségét
Fotó: Pál Árpád
Az elmúlt napokban kilenc ország fiataljai mérték fel Székelyudvarhelyen az akadálymentesítés helyzetét, és vizsgálják a megoldási lehetőségeket, melyekkel jobbá tehetők a fogyatékkal élők mindennapjai.
2017. április 10., 19:522017. április 10., 19:52
Az akadálymentesítéssel kapcsolatos tapasztalataikat térképekkel és egy kisfilmben vázolták fel a nyolc vendég ország – Törökország, Macedónia, Olaszország, Görögország, Grúzia, Örményország, Szlovákia, Magyarország – fiataljai és a hazaiak a városháza Szent István-termében tartott hétfői programzáró eseményen.
Csapatokban, négy különböző útvonalon közelítettek meg kerekesszékekkel olyan helyszíneket, amelyeknek folyamatosan elérhetőknek kellene lenniük mindenki számára – magyarázta Vass Orsolya, az UFF elnöke. A gyakorlatot a fiatalok a Soha ne add fel! Egyesület tagjaival együtt végezték el, utóbbiak is jelen voltak az eseményen. A négy csapat prezentációjában
Fotó: Pál Árpád
Több csapat is megjegyezte, hogy a meglévő feljárókat általában nehezen lehet egyedül használni, hiszen túl meredekek vagy keskenyek, és gyakran küszöbben vagy lépcsőben végződnek, például a Művelődési Háznál, illetve a régi Stúdió mozinál.
Sok helyen tapasztalták, így a városháza épületénél is, hogy bár az első szint akadálymentesített, az ajtókilincseket már nem lehet elérni a kerekesszékből. Megemlítették azt is, hogy a MÜTF épületében is csak az első szintre lehet eljutni. Visszatérő gond, hogy több közintézmény udvarán tört kő van, amelyen nehéz kerekesszékkel haladni, a központi parkban pedig nemcsak a kavicsos terep jelent gondot, ugyanis ott
Fotó: Pál Árpád
Gyógyszertárak, éttermek, iskolák, könyvesboltok működnek kerekesszékes feljárók nélkül, és a kisfilm szerint a gyalogátkelőknél is gondot okoztak a járdaszegélyek. A fiatalok szerint egy élhető, elérhető város nemcsak feljárókból áll, és nemcsak a mozgássérültekre, hanem a látás- és hallássérültekre, a szellemi fogyatékkal élőkre is kell figyelni az akadálymentesítéskor.
Orbán Árpád alpolgármester elmondta, korábban azt hitte, jobb a helyzet Székelyudvarhelyen, de az akadálymentesítés javításán dolgozni fognak, és azt ígérte, a következő önkormányzati képviselő-testületi ülésen bemutatja a fiatalok által készített kisfilmet. A rendezvény végén a Soha ne add fel! Egyesület tagjaitól apró figyelmességeket kaptak a fiatalok, majd közösen megtekintették a székelyudvarhelyi mozgásfejlesztési rehabilitációs központot, ahol az önkéntesek felújították a hátsó parkolót és akadálymentesítették a bejáratot.
Már csak egy nap áll a szülők rendelkezésére, hogy regisztráljanak és online kitöltsék a Szülőföldön magyarul pályázatot, amelyet minden határon túli óvodás vagy iskolás után igényelhetnek a szülők, ha magyar tannyelvű óvodába vagy iskolába jár a gyerek.
Tizenhat háromszéki oktatási intézmény nyert finanszírozást a tanügyminisztérium korai iskolaelhagyást csökkenteni hivatott programjában. A diákok számától és az iskola elhelyezkedésétől függően legfeljebb 300 ezer eurós összegre lehetett pályázni.
A Háromszéki Diáknapok 18. alkalommal megszervezett kiadása csütörtöktől szombatig zajlik Sepsiszentgyörgyön és környékén. Idén a megszokotthoz képest kettővel több, azaz 18 csapat méretkezik meg.
Talán kevesen tudják – még a rajongók közül is –, hogy május 2-án ünnepeljük a Harry Potter napot. Ennek apropóján csíkszeredai könyvárusokat kérdeztünk arról, hogy manapság mennyire népszerűek a Harry Potter-könyvek.
A huszonnégy helyett mindössze tizenkét tanácsosjelölttel vesz részt a június 9-i helyhatósági választáson az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) székelyudvarhelyi szervezete, amelynek polgármesterjelöltje Ember Attila.
Május elseje sem járt le közúti szabályszegések és büntetések nélkül Maroshévízen. A közlekedésrendészek több mint 30 ezer lej összegben szabtak ki bírságot és 17 vezetői engedélyt függesztettek fel, javarészt gyorshajtás miatt.
Elhunyt Gavril Cadariu rendező, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház igazgatója, aki több mint 25 éven át szolgálta a marosvásárhelyi színházat.
Ciklon Glob néven kereskedést működtettek, majd pecséteket, névjegykártyákat, mappákat kezdtek gyártani. A Top Invest kiadói, nyomdaipari és reklámipari vállalkozás tulajdonosaival, Kozma Katival és Kozma Ernővel beszélgettünk az elmúlt három évtizedről.
Medve jelenlétéről értesítették a Farkaslaka községieket szerda este a Ro-Alert rendszeren keresztül, ezúttal Kisfaludban látták a vadat.
A holokauszt áldozataira emlékeznek deportálásuk 80. évfordulóján Székelyudvarhelyen csütörtökön és pénteken.
szóljon hozzá!