
Orvosolatlan rendszerbetegség. Aránytalanul alacsony finanszírozásra panaszkodnak a háziorvosok. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Elégedetlen a Háziorvosok Országos Szövetsége (SNMF) a 2019-es költségvetés-tervezetben előirányzott finanszírozás mértékével, amelyet az egészségügyi alaphálózat működtetésére szán az állam ebben az esztendőben.
2019. február 05., 13:572019. február 05., 13:57
A 2019-es költségvetés-tervezetben a háziorvosi rendszer működtetésére szánt éves finanszírozás 6 százalékkal nagyobb, mint a 2018-as összeg, de ez a többlet mindössze az infláció által generált áremelkedések lefedésére elegendő – hívta fel a figyelmet a Háziorvosok Országos Szövetsége (SNMF) vasárnap, azt követően, hogy a kormány csütörtök este közzétette a 2019-es büdzsé tervezetét. A háziorvosi szövetség által a központi sajtónak elküldött közleményben arra is kitérnek, hogy
és hogy a háziorvosok ennek az egyenlőtlenségnek a kiküszöbölésére számítottak idén. Ebben reménykedve tettek erőfeszítéseket a háziorvosi rendelők működéséért úgy, hogy nem tudtak befektetéseket eszközölni, illetve alkalmazottaik bérét sem tudták megemelni, mint ahogyan az állami szektorban a hasonló személyzeti kategóriák esetében ez megtörtént – jegyzik meg a közleményben, bizakodva a háziorvosi rendszerre szánt állami finanszírozás növelésében.
„Szörnyű aránytalanság alakult ki” a finanszírozás tekintetében az egészségügyi rendszeren belül – véli Soós-Szabó Klára háziorvos, a szakmai szövetség Hargita megyei vezetője. Mivel az alaphálózatot is ugyanabból a büdzséből finanszírozzák, mint az egészségügyi rendszer többi részét, a megkülönböztetés több súlyos törvénysértés fogalmát is kimeríti, például a diszkriminációét, illetve a háziorvosokra kényszerített dömpingár fogalmát – véli a szövetség képviselője.
„Eladósodnak, és bezárják a rendelőket. Miből lehetne fenntartani? Az árak elszaladtak, a minimálbért januártól megint emelni kellett, de egy asszisztensnő sem fog minimálbérrel a rendelőben maradni, az orvos pedig egy minimálbérnek megfelelő összeget sem visz haza. Hát akkor miért működtesse a rendelőt?” – tette fel a kérdést Soós-Szabó Klára. Megjegyezte, más megyékben sem jobb a helyzet, Kovászna megyében például évek óta nincsenek jelentkezők a nyugdíjazások miatt felszabadult háziorvosi praxisok, illetve a megüresedett rendelők átvételére. Maros megyében csak a megyeközpontban legalább harminc háziorvosra lenne szükség, eközben mindössze öt rezidens van az egyetemi központban – sorolta a problémákat.
Egy utolsó éves rezidens fizetése nagyobb, mint egy háziorvosi rendelő költségvetésének a fele, ilyen körülmények között senki nem fogja ezt a szakmát választani – véli a háziorvos. A szövetség által végzett számítások alapján azt is elmondta, hogy ha az alaphálózatban működő rendelők finanszírozását kétszeresére növelnék, az összeg akkor is csak az iskolaorvosi rendelők fenntartására szánt pénzkeret mértékét érné el. Egy másik, általa említett összehasonlítás szerint egy háziorvosi rendelő fenntartására kiutalt összeg a legtöbb esetben kisebb, mint egy állami alkalmazásban álló szakorvos béralapja.
– fogalmazott Soós-Szabó Klára.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
1 hozzászólás