Hirdetés
Hirdetés

Az összefogás elkerülhetetlen: nemzeti kerekasztalhoz várnak minden magyar szervezetet

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A széthúzás, a pártok közti ellentét eredménye, hogy a román államtól semmit nem tudunk kicsikarni, nincs egy igazi erő, amely elég hangsúlyosan „az asztalra tudna csapni”. Választási év jön, két év múlva pedig népszámlálás. Együttműködésre vannak ítélve a pártok – hangzott el az EMI-tábor utolsó panelbeszélgetése során.

Gergely Imre

2019. augusztus 11., 22:102019. augusztus 11., 22:10

2019. augusztus 11., 22:172019. augusztus 11., 22:17

A legfontosabbat hagyták a tábor végére, azt a beszélgetést, amelynek célja egy erdélyi magyar nemzeti kerekasztal létrehozásának előmozdítása volt. Az asztalnál három elnök, azaz Csomortányi István (EMNP), Sorbán Örs (EMI) és Mezei János (MPP) foglaltak helyet. Hely még lett volna, és elhangzott, hogy

meghívást kapott minden nemzetpolitikában érintett szervezet, így köztük az RMDSZ is, de ők nem fogadták el.

Amint Sorbán Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak vezetője felvezette, a legutóbbi EP-választások eredménye is mutatja, hogy a választópolgárok – elsősorban a fiatalok – inkább otthon maradnak, és szerinte azért, mert nem látnak egy valódi koncepciót, amit támogathatnának, csak az ellentéteket látják, eredményeket nem. Ezért elkerülhetetlen a szervezetek összefogása.

Hirdetés

Az összefogás, az egység szó már nagyon elcsépelt lett, de tetszik, vagy nem tetszik, a pártok összefogásra vannak ítélve – szögezte le Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, rámutatva, látható tendencia, hogy egyre nagyobb számban szavaznak magyarok az újonnan alakult román pártokra, vékonyodik a magyar etnikai szavazótömb, és ha nem történik változás, előbb-utóbb a magyarság nem tud képviselőket küldeni a parlamentbe, ami súlyos problémákat okoz majd. A bejutást nehezíti, hogy a levélszavazatok miatt több voks kell majd az 5 százalékos küszöb eléréséhez is.

Nem nagyon van alternatívája az együttműködésnek ilyen helyzetben

– fejtette ki.

A néppárt által szervezett legutóbbi tüntetések is jelezték, ha csak külön, egy-egy szervezet kezdeményezi a megmozdulást, annak nem tud ereje lenni.

korábban írtuk

„Ne bántsd a magyart!” – Székelyudvarhelyen is demonstráltak a jogsértések ellen
„Ne bántsd a magyart!” – Székelyudvarhelyen is demonstráltak a jogsértések ellen

A romániai magyarság elleni jogsértések, kiemelten az úzvölgyi katonai temető „elfoglalása” ellen rendezett tüntetést kedden Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A rendezvényre székely és magyar zászlókkal, illetve molinókkal érkezett a néhány száz résztvevő.

Ha mindhárom párt közösen lépett volna fel, és nagyobb tömeget mozdít meg a felhívás, azzal komolyabb hatást értek volna el – mondta Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke. Hozzátette, az összefogásnak nemcsak a választási siker kell a célja legyen, hanem valóban közös munkát kell jelentsen.

Ahogy a felszólalók sorolták,

  • össze kell állítani egy listát a problémákkal, ütemtervvel és a feladatok leosztásával. Mi az, amit a parlamentben szükséges tenni, és hogyan kell ezt az utcán támogatni. Ebben a civil szervezeteknek és akár az egyházaknak is fontos szerepük lehet;

  • le kell szögezni konkrét célokat, amelyekből nem szabad engedni, ha kell újra és újra ismételgetve, még akkor is, ha esetleg buta csökönyösségnek tűnik is ez a kiállás, hogy látható legyen: nem unjuk meg, nem adjuk fel;

  • a megállapított problémák, célok fontosságát rangsorolni kell, és nem alkudozni másról, amíg az meg nem valósul, egy államtitkári tisztség vagy egy templom felújítására kiutalt minisztériumi támogatás nem lehet fontosabb, mint az oktatás ügye.

Ugyanakkor leszögezték: a közösen összeállított, nemzeti minimumnak is nevezhető prioritási listát mindannyiuknak közösen kell felvállalniuk és közösen kell a megvalósításáért is dolgozniuk.

Idézet
A »fogjuk meg és vigyétek« elve nem működhet, a »fogjuk meg és vigyük« kell érvényesüljön

– mutatott rá a feladat egyik legnehezebb részére Csomortányi.

Nem ideológiai, hanem személyes ellentétek vannak

A magyar politikai szervezetek között nincsenek lényegi ideológiai ellentétek, a közös munkát inkább a múltbeli sérelmek és személyes ellenszenvek, nézeteltérések akadályozzák – véli Sorbán. Így vannak esetek, amikor egyértelműen jó civil kezdeményezések azért nem kapnak támogatást más szervezetek részéről, mert mögöttes célokat képzelnek mögéje, és azt, hogy valaki politikai tőkét akar kovácsolni belőle.

Az összefogást segítheti viszont, hogy az EMNP és az MPP élén is vezetőségváltás történt, a jelenlegi elnökök nem vettek részt a korábbi évek sárdobálásában, és a célok érdekében képesek felülemelkedni a sérelmeken.

Az RMDSZ-nek is le kell számolnia a belső egyéni érdekekkel, azért, hogy teljes mellszélességgel oda tudjon állni a közös magyar ügy mellé

– mondták.

Az összefogás eredményességének és a közösségi megmozdulásnak záloga ugyanakkor, hogy egy belső nemzeti választás történjen, és a közösség által választott személyek képviselhessék majd a közösség érdekeit, végrehajtva a közösség által meghatározott célokat – hangzott el.

Ha első lépésként az EMI-tábor „kerekasztalánál” helyet foglaló két párt közt indul el az együttműködés, várják az RMDSZ csatlakozását is. Helyzetet teremtenek, és ezzel változtatnak a 100 éves erdélyi politizáláson, amikor az erdélyi magyar vezetők csak futottak a helyzet után, akkor akartak fellépni bizonyos történések ellen, amikor már megtörténtek, ahelyett, hogy megelőzték volna azokat, pedig lehetőségük lett volna rá – fejtették ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Zivatar a hőségben

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.

Zivatar a hőségben
Zivatar a hőségben
2026. július 02., csütörtök

Zivatar a hőségben

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken

Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken
2026. július 01., szerda

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony
2026. július 01., szerda

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni

Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból

Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból
2026. július 01., szerda

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama

Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama
2026. július 01., szerda

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson

Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt

A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt
2026. július 01., szerda

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak

A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak
2026. július 01., szerda

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt

Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt
Hirdetés