
Németországból érkezett szakemberek építik a gyimesi bobpályát. A munka felével már megvannak
Fotó: SkiGyimes Facebook-oldala
Mintegy ezerháromszáz méter hosszú, egész évben használható sínes bobpálya épül Gyimesfelsőlokon. Az országban is egyedülállónak számító létesítmény kiépítését várhatóan szeptemberben fejezik be, azt követően bárki kipróbálhatja.
2018. augusztus 18., 19:142018. augusztus 18., 19:14
Az országban elsőként Gyimesfelsőlokon használhatnak ezer méternél hosszabb bobpályát a sport kedvelői. A SkiGyimes vállalkozás tulajdonosa, Bodor Áron ugyanis újabb beruházáshoz fogott, a két sípálya közötti területen egész évben használható, mintegy 1300 méter hosszú sínes bobpályát építtet. Érdeklődésünkre a fiatal vállalkozó elmondta,
Azzal kapcsolatban, hogy mennyire rendhagyó ez a beruházás, megjegyezte, tudomása szerint Romániában csak Bușteni-ben van bobpálya, az pedig mindössze 300 méter hosszú.
Fotó: SkiGyimes Facebook-oldala
A kivitelezéshez az elmúlt hetekben fogott hozzá a szánkópálya-építésre is szakosodott német Wiegand cég, amely mostanra a teendők több mint felét már elvégezte. S noha az esőzések valamelyest hátráltatták a munkát, várhatóan szeptemberben befejezik a tennivalókat, és azt követően lehet majd kipróbálni a bobpályát – avatott be Bodor Áron. Kifejtette,
hiszen a kétszemélyes kocsikba két felnőtt, de egy felnőtt és egy gyermek is beülhet. A túlzott sebességtől sem kell tartaniuk azoknak, akik kipróbálják a bobozást, hiszen a fékkarral mindenki maga szabályozhatja, hogy milyen sebességgel halad végig a pályán.
Fotó: SkiGyimes Facebook-oldala
Egész éves szórakozási lehetőség
Mint a német cég honlapján az Alpine Coasterről – a Gyimesben is épülő bobpályáról – írják, ez a fajta pálya Európa, Ázsia és Amerika síterületein is kiemelkedőnek bizonyult, hiszen egész évben szórakozási lehetőséget kínál a vendégeknek. Akár önmagában, akár kiegészítő ajánlatként alkalmazható létesítmény, amely garantáltan vonzza a látogatókat. Továbbá tisztázzák, egy hozzávetőleg 500 méter hosszú nyári szánkópálya kialakításához szükséges 40–50 méteres szintkülönbség és egy körülbelül 20 ezer négyzetméteres terület. Tehát értelemszerűen 1000 méter sínhosszúság esetén 80–100 méter magasság, és mintegy 30 ezer négyzetméteres felület szükséges.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!