
Fotó: Farkas Gecse Noémi
A központi parkban újfent népes érdeklődés mellett gyúlt fel Csíkszereda adventi koszorúján a harmadik gyertyaszál. Az egyházi elmélkedés az öröm és hála jelképét helyezte előtérbe a fénycsóva által.
2021. december 12., 18:182021. december 12., 18:18
2021. december 12., 18:192021. december 12., 18:19
Advent harmadik vasárnapján a csíkszeredai József Attila Általános Iskola kisdiákkórusa karácsonyváró dalokkal fogadta az egybegyűlteket. Mint elhangzott, a Csicsergő névre hallgató énekkar több mint százhúsz tagot számlál, és rendszeres fellépői az iskolai rendezvényeknek, ünnepeknek.
Az öröm vasárnapján Bíró István református lelkész vezette az áhítatot, aki előbb Pál apostol leveléből idézett, majd a tömeghez szólt. „Az öröm gyertyája jelzi, hogy közeledik karácsony szent ünnepe. Az apostol felszólít bennünket, hogy örüljünk mindenkor. Akkor is, amikor minden bizonytalan, amikor nehéz időket élünk. Ember, van-e igazi örömöd? Tudunk-e örömmel készülni az ünnepre?” – tette fel e kérdést.
Fotó: Farkas Gecse Noémi
A református lelkész kiemelte a lelki kiegyensúlyozottság fontosságát, illetve a hálás lelkület erejét.
– buzdított a lelkész.
Fotó: Farkas Gecse Noémi
A koszorú harmadik gyertyájának meggyújtása után közös imával ért véget az adventvasárnapi esemény.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
szóljon hozzá!