
Fotó: Pál Gábor
Augusztus 31-én sajtótájékoztatót tartott a Magyar Polgári Párt, amelyen ismét kifejezték nemtetszésüket a közalkalmazottak leépítésével kapcsolatosan. Mindezt azután tették, hogy a polgármester, a városi tanács frakcióvezetői, valamint a kulturális intézmények igazgatói egyeztetést tartottak a leépítési folyamatokról.
2010. augusztus 31., 18:082010. augusztus 31., 18:08
2010. szeptember 01., 10:412010. szeptember 01., 10:41
Fotó: Pál Gábor
Szász Jenő a sajtótájékoztatón elmondta, olyan állások szűnnek meg, amelyek életeket, családokat, és az elbocsátott embereknek a jövőit tehetik tönkre. Ezzel nem ért egyet a polgáriak elnöke, kifejezetten az udvarhelyi kultúra tönkretevésének tartja. Ugyanakkor Szász azt is kifejtette, hogy szerinte diszkrimináció, ami az udvarhelyi városvezetésben folyik: a helyi szakembereket elküldték, helyükbe pedig más városokból szerveztek át kevésbé hozzáértő személyeket, amit Szász Jenő politikai tisztogatásnak vél. Jelenleg 188-an dolgoznak a polgármesteri hivatalnál, holott 239 lenne a maximális létszám.Természetesen az MPP továbbra is kiáll amellett, hogy a közalkalmazottak munkahelyeit ne számolják fel, így a csütörtöki, rendkívüli tanácsülésen nem fogják támogatni a javaslatot.
Ugyanakkor Szász Jenő tájékoztatott arról is, hogy a városvezetés felszólította őt, mondjon le a városi kórház vezetőtanácsi tagságáról, mivel nincs közgazdasági végzettsége, ellenben az MPP elnöke a sajtó képviselőinek felmutatta a Budapesti Tudományegyetem által kiadott közgazdasági diplomáját.
A témáról bővebben az Udvarhelyi Híradó szeptember 1-jén, szerdán megjelenő lapszámában olvashatnak.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!