Az erdőben sincs kétnyelvűség

Ellopták, illetve megrongálták majdnem valamennyi román-magyar kétnyelvű irányjelző turistatáblát a Maros-völgyében, amelyeket a Maros Megyei Hegyi- és Speciális Mentőszolgálat, valamint az Erdélyi Kárpát Egyesület és a Perpetuum Mobile Egyesület tagjai, önkéntesei helyeztek el.

Gáspár Botond

2010. november 04., 15:052010. november 04., 15:05

2010. november 04., 17:302010. november 04., 17:30

Galéria

Kissé viccesen, de komolyan is felmerült annak lehetősége, illetve szükségessége, hogy a Maros-völgyében elhelyezett turistajelzéseket román és magyar nyelv helyett román-angol kétnyelvűre cseréljék, mivel úgy tűnik, már az erdőben, a mezőkön sem megtűrt a magyar nyelv használata – következtettek a megyei hegyimentő-szolgálat munkatársai. Márpedig a jelzések elkészítése nem „olcsó mulatság”. „Egyrészt sokba kerül maga a faanyag, utána pedig sok időt vesz fel mindegyiket kézzel megírni, ráadásul az önkéntesek segítségével mi magunk helyezzük ki, ami szintén időigényes tevékenység. Majdnem az összes táblát legalább egyszer már ki kellett cserélnünk, pedig a kijelölt turistaútvonalak nagy segítséget és biztonságot nyújtanak a kirándulóknak” – mondta a hegyimentő-szolgálat vezetője, Kovács Róbert.

Hozzátette, azért román és magyar nyelven írták fel a települések, tavak, látványosságok nevét, mert a román anyanyelvű turisták után a legtöbben magyar anyanyelvűek, sőt a romániaiak után a legtöbben Magyarországról érkeznek. (Arról nem is szólva, hogy mindennek van évszázados, magyar elnevezése is.) Megpróbálkoztak a román-angol változattal is, de ezeknek sem volt nagyobb „sikerük”. Kovács Róbert elmondta, megközelítőleg 200 táblát helyeztek el a Maros-völgyében, számára pedig megmagyarázhatatlan, hogy itt miért rongálják meg ezeket, míg Szováta környékén és a Görgény-völgyében többnyire érintetlenül maradnak.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Ma lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje

Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.

Ma lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szerdán vitáznak, csütörtökön szavaznak az állami költségvetésről

Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.

Szerdán vitáznak, csütörtökön szavaznak az állami költségvetésről
2026. március 18., szerda

Csíkszereda továbbra is országos csúcstartó a lakott települések között a reggeli hidegek tekintetében

Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.

Csíkszereda továbbra is országos csúcstartó a lakott települések között a reggeli hidegek tekintetében
2026. március 18., szerda

Anyanyelvből vizsgáznak szerdán a nyolcadikos nemzeti kisebbséghez tartozó diákok

Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján

Anyanyelvből vizsgáznak szerdán a nyolcadikos nemzeti kisebbséghez tartozó diákok
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A nehezebben elhelyezkedő munkavállalók alkalmazását ösztönöznék

Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.

A nehezebben elhelyezkedő munkavállalók alkalmazását ösztönöznék
2026. március 17., kedd

Megérkezett a harmadik Dűne-film első előzetese

Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.

Megérkezett a harmadik Dűne-film első előzetese
2026. március 17., kedd

Csökkenő népesség, átalakuló családmodellek – kimagaslóan magas az egyedülálló férfiak aránya Székelyföldön

Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.

Csökkenő népesség, átalakuló családmodellek – kimagaslóan magas az egyedülálló férfiak aránya Székelyföldön
Hirdetés
2026. március 17., kedd

ANAF-osnak adta ki magát egy csaló, miszerint visszajár a cégnek a tavaly befizetett összegből...

Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.

ANAF-osnak adta ki magát egy csaló, miszerint visszajár a cégnek a tavaly befizetett összegből...
2026. március 17., kedd

Kétszázötven kilométernyi autópályát ígérnek, de több pénzre lesz szükség

A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.

Kétszázötven kilométernyi autópályát ígérnek, de több pénzre lesz szükség
2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés