
Fotó: Pethő Melánia
Az erdélyi magyar irodalom jeles képviselői részvételével zajlott a hétvégén a Gyergyószárhegyi Írótábor, amit idén tizenegyedszerre szerveztek meg.
2018. szeptember 23., 20:562018. szeptember 23., 20:56
A hétvégi írótábor nyitóeseményeként Siklódy Ferenc és Siklódy Fruzsina alkotásaiból képzőművészeti kiállítás nyílt pénteken a Cika-teremben. Apa és lánya közös kiállítása része annak az idén indított programsorozatnak, amellyel születésük kerek évfordulójának évében köszönti az alkotótáboraiban részt vevő művészeket a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ.
Fotó: Pethő Melánia
A szombati szakmai fórumon a legutóbbi írótábor óta eltelt időszakban elhunyt író-, költőtársakra emlékeztek a találkozó résztvevői, felelevenítve Bréda Ferenc, Egyed Péter, Jancsik Pál, Kántor Lajos és Kányádi Sándor emlékét, kiemelve munkásságuk jelentőségét. Elhangzott:
Felkérésnek téve eleget, a tábor szellemi mentorának feladatait Markó Béla író vállalta el – jelentette be Lövétei Lázár László, a Székelyföld Kulturális Folyóirat szerkesztője.

Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat a XI. Gyergyószárhegyi Írótáborban – közölte vasárnap a Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.
Száz esztendő kaland? – Honnan hová erdélyi magyar irodalom(történet)? – ezekből a kérdésekből kiindulva zajlottak a szombati előadások, beszélgetések. A témaválasztás aktualitását a Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténész, kritikus szerzőpáros idén megjelent kötete jelentette. A könyv kiegészítése a szerzők egy korábbi munkájának. „Az első Kántor-Láng kötet 1970-ben jelent meg, és egy jelentős mérföldköve volt az erdélyi magyar irodalmi életnek. Egy sikeres kísérletet jelentett az erdélyi magyar irodalom önmeghatározására és valamiképpen egy közös értékrend megállapítására. Azóta eltelt majdnem egy fél évszázad, és Kántor Lajos – aki sajnos nem érhette meg a könyv megjelenését – kezdeményezte, hogy Láng Gusztávval együtt egészítsék ki ezt az irodalomtörténetet.
A beszélgetéseken megfogalmazódott: a továbbiakban is biztosítani kell a Szárhegyi Írótáborok folyamatosságát. Legközelebb két év múlva szervezik meg
Fotó: Pethő Melánia
„Ez azért fontos, mert ma,
– beszélt a hétvégi találkozó témájaként választott könyvről Markó Béla. Napjainkban jelentős alkotókat tud felmutatni az erdélyi magyar irodalom – jelenti ki. „Felnőtt egy olyan nemzedék, amely fontos könyveket tett le az asztalra” – fogalmazott. A kortárs írók, költők által feldolgozott témákat illetően érdekességként jegyezte meg:
Fotó: Pethő Melánia
A Gyergyószárhegyi Írótáborról szólva Markó kifejtette: „1989 után abba a helyzetbe kerültünk, hogy meg kellett szervezzük a magunk életét. Megalakultak a folyóiratok, a könyvkiadók, működött az irodalmi élet, aminek szerves része kell legyen az együttlét. Erre teremtenek alkalmat a tanácskozások, táborok, ahol vélemény- és eszmecseréket lehet folytatni. A szárhegyi találkozó egy ilyen lehetőség, és most már egy fontos hagyomány is.”
Hagyomány a szárhegyi táborokban, hogy kereteiben adják át a Hargita Megye Tanácsa által támogatott Csiki László Irodalmi Díjat, amit idén Varga László Edgár vehetett át Bejárónőm: Isten című verseskötetéért.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
szóljon hozzá!