
Fotó: Kristo Robert
Főként óvodákban és napközikben, illetve ötödik osztályokban maradt hely Csíkszeredában a beiratkozás második szakaszára, amikor más településeken élő gyerekek is jelentkezhetnek a városbeli tanintézményekbe.
2011. március 22., 14:552011. március 22., 14:55
2011. március 22., 19:182011. március 22., 19:18
Zajlik a beiratkozás második szakasza az iskolák első és ötödik osztályaiba, valamint az óvodák és napközik kezdő csoportjaiba a következő tanévre. A csíkszeredai tanintézményekben van még hely, de többnyire csak óvodában, napköziben, illetve ötödik osztályban, az első osztályok ugyanis majdnem mind beteltek.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség közzétette honlapján az első beiratkozási szakasz utáni valós, a helyi sajátosságok figyelembevételével elkészített helyzetjelentést. Eszerint 80 százalékban teltek be a helyek a csíkszeredai Csiga-Biga Óvodában, 67 százalékban az Aranyalma Napközi Otthonban, 87 százalékban a Napraforgóban, száz százalékban a Csipikében, 34 százalékban a Tulipánban, 87 százalékban a Kis Herceg Napközi Otthonban, száz százalékban a Napsugárban, 66 százalékban a Cimborában és 82 százalékban a Micimackó Napközi Otthonban.
A csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban induló ötödik osztály 89 százalékban telt be. A Nagy István Művészeti Iskolában Kirmájer Enikő igazgató tájékoztatása szerint az első osztályok beteltek, az ötödik zene osztályban pedig még 8 helyük maradt. Beteltek az első osztályok a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában is, László Károly igazgató-helyettes tájékoztatása szerint ötödik osztályban van még 12 helyük. A Nagy Imre Általános Iskolában is már csak ötödikben van hely, mégpedig 15, amint Téglás Sándor igazgató közölte, az első osztályaik beteltek. A csíkszeredai József Attila Általános Iskolában sincs már hely első osztályban, ötödikben viszont az iskola városközponti épületében 5 hely van még – tájékoztatott Lőrincz Juli igazgató. A Xantus János Általános Iskolában Taplocán első osztályban van még öt hely, az ötödik pedig betelt.
Azok a más településeken élő szülők, akik Csíkszeredában szeretnék napközibe, óvodába vagy iskolába járatni gyermekeiket, a fennmaradt helyek függvényében március 25-ig irathatják be a tanintézményekbe. Amint több csíkszeredai iskolaigazgató is elmondta, bár az első osztályok már többnyire beteltek, főként azok iránt érdeklődtek a vidéki szülők. Ötödikes helyek iránt alacsonyabb volt az érdeklődés, az igazgatók tapasztalatai szerint a nyár folyamán lehet még erre számítani.
Hargita megyében az óvodai helyek 63 százaléka, az első osztályokba tervezett helyek 72 százaléka, a tervezett ötödikes helyeknek pedig 70 százaléka telt be az első beiratkozási szakasz során.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
szóljon hozzá!