Az elméletek nem, de a személyes példamutatás működik

– Csáky Zoltán felesége, Emőke gyergyószentmiklósi születésű. Mondhatjuk azt, hogy ön is hazajár ide?

– Története van annak, hogy én hová megyek haza. Itt most családi nyaraláson vagyunk, Gödöllőről indultunk, és a fenyvesek mellett számomra másik kedves tájon, a Mezőségen volt az első megállónk. Valahogy a szórvány sosem vált igazán közüggyé, és úgy érzem, azért, mert a szórványban nem működnek az elméletek. Ott személyes példaadás kell. Én riporterként is hű maradtam a Mezőséghez, most pedig Válaszútra vittem a családomat, hogy a Kallos Zoltán-féle példamutatást láthassák. Megnéztük a Bánffy-kastélyt, romos, az embernek fáj a szíve a látványtól, ott született Wass Albert, az én kedvenc íróm. Válaszútról átmentünk a másik példaadó emberhez, a gyergyóremetei származású Balázs Bécsi Attila történész-tanárhoz, a Téka Alapítvány létrehozójához, a ma 470 diákot szolgáló magyar tannyelvű gimnázium alapítójához. Tőle tudtuk meg, hogy Szamosújvár az egyetlen magyar szórványtelepülés Erdélyben, ahol nem csökken a lélekszám. Nem hagytuk ki Bochidát, az egykori erdélyi Versaillest, de valami fesztivál készült, nem engedtek be, viszont a református templom mellett egy akkora piros-sárga-kék zászló volt, amekkorát Erdélyben még nem láttam. Integettünk a Sütő András-emlékháznak, Kemény Zsigmond sírjának, és öreg este lett, mire Vásárhelyre értünk. Ekkor szólalt meg Csongor fiam: mikor érünk haza? Akkor is, most is a kérdés kapcsán azon gondolkodom, hogy az ilyen vándorló ember számára hol van az otthon. Sümegen születtem, véletlenül, édesapám magyar honvéd volt, ott érte a háború, utána jöttünk vissza Erdélybe. Én otthon érzem magam Marosvásárhelyen, a Bolyai utcában, a cementlapoknál, itthon érzem magam, amikor Sepsiszentgyörgy felől Alcsíkra, majd Gyergyóba érek, de otthon érzem magam Gödöllőn, a hatalmas cseresznyefám alatt, a kertemben, ahol ott vannak az erdélyi kastélyok kövei. Bárhol is legyek, ide köt a legtöbb szál, munkásságom nagy része, élményeim... én reményteli erdélyinek érzem magam.

– Gyergyószentmiklós a bázis, de naponta utazik valahová a riporter...

– A Magyar Krónika kulturális havilapnak dolgozom immár két éve, ide készül egy riport a felújítandó Rákóczi-várról. A munkámhoz kaptam egy jó gyergyói kollégát fotósnak, Lovász Árpádot, és együtt csodáltuk meg azt, amit Esztány Győző mérnök a vár restaurátora elképzelt. Ebből a várból csak 69 lépcsőfok maradt meg. A bécsi katonai levéltárban fellelt régi dokumentumok alapján rekonstruálja az egészet Esztány munkatársával, Tövissy Zsolttal. Alul lesz egy kiállítóterem, fent egy terasz kávézóval. Már hozzákezdtek a munkálatokhoz, korabeli anyagokat használnak, követ, fát, fedőként pedig zsindelyt. Jövő pünkösdkor szeretnék felavatni az impozáns építményt, melynek ötletadója a gyimesbükki mindenes, nyugdíjazott tanár, Deáky András. Neki köszönhetjük, hogy fennmaradtak Gyimesben a magyar katonai emlékek, hogy fel lett újítva a Kontumáci kápolna, a vár pedig Deáky munkásságának megkoronázása. Nyolc éve kezdett erről álmodozni, mostanra gyűlt össze valamennyi pénz és lett engedély a munkálatok elkezdésére. Hát erről írni kell, mert az ember felteszi a kérdést: miért van szükség ennek a várnak a restaurálására? Kicsi vár, sosem volt katonai objektum, kereskedelmi gócpont volt itt, a Moldvából érkezők útlevél-ellenőrzése zajlott itt. Példaértékű a világ magyarsága számára, hogy itt egy nehéz sorban élő gyimesi csángó közösség ezt meg tudja tenni, de jelzésértékű a románság számára is, hogy íme, az itt élők ragaszkodnak szülőföldjükhöz, történelmükhöz. Zarándokközpont lesz ez, és erről írom a riportomat.

– Időközben készül egy kötet is.

– Volt egyszer egy kék Duna címmel szerkesztettem egy kötetet, már átadtam a Nap kiadónak. A régi Duna Televízió 25 éves lesz idén december 24-én, s mivel sokan megállítanak az utcán, megkérdeznek, mi lett a Duna Televízióval, arra gondoltam, megírjuk. Felkértem a régi műsorvezetőket, szerkesztőket, rendezőket, az igazgatókat, valamint azon barátainkat, akik szerepeltek a stúdióban, hogy írják le történeteiket arról, hogyan jött létre a televízió, mit akartunk, kihez szóltunk, mi volt az a közös értékrend, ami összetartott minket. Harmincnyolc szerzője van ennek a könyvnek, mindenki adta hozzá a régi fotóját is.

– A kék Duna címválasztás az egykori, kék sirályos szimbólumból adódik. Milyen színű most a Duna?

– Színtelen. Ez kiderül a könyv hangulatából is. Sára Sándor mondta el, neki a Duna tévé neve hallatán az jut eszébe, hogy mindig meg akarták szüntetni.

– A riporter manapság nincsen könnyű helyzetben, a biztosnak hitt állásából egyszer csak kiteszik, vagy olyan áron maradhat, hogy megszabják, mit gondoljon. Nem általános ez, mégsem ritkaság. Mit lehet javasolni egy kezdő újságírónak?

– Más lett a média szerepe, ma bárki lehet újságíró. De az tud csak megmaradni, aki kíváncsi, aki hiteles, mert az olvasó megérzi, ha ez hiányzik. Ez határozza meg a magyar média jövőjét is, hogy lesznek-e hiteles szerzők. Sokan nem hisznek benne, de én úgy érzem, az újságíró feladata nem csak a tudósítás, hanem a formálás is. Az újságírónak legyen ügye, ügy nélkül ne is legyen. Mert akkor ügyetlen lesz.