
Csíkszeredában az AVE Huron hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalat célja, hogy mindenkinek legyen érvényes szerződése. „Sajnos még mindig elég jelentős százalékban vannak azok, akiknek nincs szerződésük. A megyeszékhelyen például a lakosságnak körülbelül 10-15 százalékának még nincs érvényes megállapodása a szemét elszállításáról” – tudtuk meg Tóth László ügyvezető igazgatótól.
2010. szeptember 01., 21:112010. szeptember 01., 21:11
A szerződéskötések folyamatosan zajlanak. Amikor a régi lejár, felújítják. Az örök probléma, hogy sokan vannak azok, akik nem kötnek szerződést, viszont az AVE azok szemetét is elszállítja. Ennek kiküszöbölésére most egy matricás rendszert vezetnek be – mondta az hulladékgazdálkodási cég igazgatója. Az érvényes szerződéssel rendelkezőknek a számlával kiküldenek egy matricát, amit a kukára jól látható helyre ki kell ragasztani.
Nincsen különösebb baj, ha a matrica eltűnik, vagy valaki nem kapja azt meg, hisz minden ilyen esetet a cég kivizsgál, és újat biztosítanak az ügyfél számára – fogalmazott Tóth. A matricák egy évig érvényesek, az időjárási viszonyokat jól bírják, és lelopni sem lehetséges, mert szétszakad. Hasonló matricákat használnak Magyarországon, és ezen öntapadós rendszer működik Székelyudvarhelyen is.
Az AVE Huron Kft. arra törekszik, hogy mindenkinek szerződése legyen. A fő cél, hogy rendbe tegyék a szemétszállítást. Miután az adatbázis alapján a matricákat kézbesítették, a szemétszállítási cég alkalmazottai ellenőrzéseket hajtanak végre, és ahol nem találnak lehúzóst a szeméttárolón, annál a lakásnál személyesen is látogatást tesznek, tisztázni a helyzetet és pótolni a hiányosságokat. Akik nem kötnek szerződést, azokat az önkormányzatnál jelentik fel, ugyanis a nyomásgyakorlás a város feladata. Szemetet ezentúl sem fognak az utcán hagyni, viszont mindent megtesznek, hogy egyre több háztartásnak legyen érvényes szerződése, hisz pillanatnyilag elég jelentős azok száma, akik nem kötötték meg – hangsúlyozta Tóth László.
A lakóházas övezetekben vannak jelentősebb problémák, a lakószövetségeknél kevesebb a gond – informált az ügyvezető igazgató. Hozzáfűzte: a lakószövetségek a létszámváltozást általában rendszeresen jelentik, vidéken pedig más a helyzet, ott az önkormányzatokkal van szerződésük.
Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
szóljon hozzá!