
A Szakszervezetek Művelődési Házával vonnák össze a művészeti iskola épületét
Fotó: Gecse Noémi
A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola, valamint a Nagy István Művészeti Középiskola tornatermeinek építési költségeit emelni kellett, a mai árakhoz igazítva a több éve elfogadott megvalósíthatósági tanulmányokat. A két sportlétesítményt elsősorban a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) finanszírozásából építenék fel.
2018. október 03., 10:342018. október 03., 10:34
Több éve létező elképzelés, hogy tornatermet építsenek a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolának, amelyet a tanintézet melletti hátsó sportpályák helyén szerették volna megvalósítani. Az akkori tervekben a félig süllyesztett épület tetején szabadtéri pálya kialakítása is szerepelt. A létesítmény megvalósíthatósági tanulmányát először 2011-ben fogadták el, majd 2013-ban egészítették ki, jelenleg pedig az építkezés költségét tették naprakésszé.
A csíkszeredai önkormányzati képviselők legutóbbi ülésén ugyanis jóváhagyták, hogy a mai piaci árakhoz igazítsák a költségeket, így módosítva a megvalósíthatósági tanulmányt. Így
Az összeg egy részét a helyi költségvetésből, a nagyobb hányadát pedig a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) finanszírozásából fedeznék. Az 1182 négyzetméteres területet foglaló új épület kivitelezés határidejét 28 hónapban állapították meg.
Szintén az országos programból építenék fel a Nagy István Művészeti Középiskola tornatermét, amelyet az iskolaépület és a Szakszervezetek Művelődési Háza közötti területre képzeltek el, a megkezdett építkezés helyére.
a legutóbbi tanácsülésen módosított megvalósíthatósági tanulmányban, a költségeket szintén a mai építőipari árakhoz igazították A tornaterem megépítésének elképzelését már 2005-ben felvetették, akkor készült el a megvalósíthatósági tanulmány, amelyet több alkalommal módosítottak.
A tervek szerint a háromemeletes létesítménnyel összekötnék a művészeti iskola épületét a Szakszervezetek Művelődési Házával. Az épületben kapna helyet többek között egy 823 négyzetméteres tornaterem, valamint egy koncertterem is 149 ülőhellyel.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
szóljon hozzá!