Hirdetés
Hirdetés

Autópiaci visszaesést hozott a koronavírus-járvány

Új gazdára váró használt járművek. A járványhelyzetben kevesebben döntöttek autóvásárlás mellett •  Fotó: Pinti Attila

Új gazdára váró használt járművek. A járványhelyzetben kevesebben döntöttek autóvásárlás mellett

Fotó: Pinti Attila

A folyamatos csökkenést követően az elmúlt két hónapban fellendült a hazai autópiac, de még így is jóval kevesebb járművet írattak forgalomba az első tíz hónapban, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A visszaesés az új autók esetében hangsúlyosabb, de használt járművekből is kevesebbet jegyeztek be.

Iszlai Katalin

2020. november 29., 22:152020. november 29., 22:15

Miután az elmúlt években egyik rekordot döntötte a másik után a járműbejegyzések száma az országban, és még az idei első negyedév után is úgy tűnt, hogy ezt a tendenciát a koronavírus-világjárvány sem tudja számottevően visszafogni, ma már látszik, hogy

az elmúlt időszakot a hazai autópiac is megszenvedte.

A Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA), illetve a gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság (DRPCIV) első tíz hónapra vonatkozó adatai szerint az új autók esetében közel 30, a használtaknál pedig mintegy 15 százalékos visszaesés tapasztalható. Ezzel szemben a „zöld” járműveknél növekedést jegyeztek.

Vásárlói preferenciák

A járványhelyzetet főként az új autók piaca sínylette meg, és noha először ebben az évben két egymást követő hónapban, szeptemberben és októberben is növekedés volt tapasztalható a bejegyzések terén, a tavaszi és nyári erőteljes visszaesés következtében

az első tíz hónapban 27,8 százalékkal kevesebb új autót írattak forgalomba Romániában, mint a korábbi év hasonló időszakában.

Októberben egyébként 12 420 új járművet jegyeztek be, az első tíz hónapban pedig 96 047-et. Ami a vásárlói szokásokat illeti, az új autók esetében

továbbra is a Dacia a legkedveltebb márka,

amelyből 30 196-ot írattak forgalomba január és október között, ez viszont 26 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakában jegyzett értéknél. Ezt követi a Škoda (7528 bejegyzés, 27,9 százalékos csökkenés), a Volkswagen (7424 bejegyzés, 16,4 százalékos csökkenés), a Renault (7367 bejegyzés, 33 százalékos csökkenés) és a Hyundai (5738 bejegyzés, 14,4 százalékos csökkenés).

Autótípus alapján Dacia Loganból kelt el a legtöbb, majd a Dacia Sandero, a Dacia Duster, a Renault Clio, a Škoda Octavia és a Volkswagen Golf következnek a sorban.

Érdekesség, hogy noha a dízelüzemű autók továbbra is háttérbe szorulnak a benzinesekkel szemben, a különbség valamivel visszafogottabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz hónapban bejegyzett járművek 66,5 százaléka benzines volt (tavaly 69,5 százaléka), és 26,9 százaléka dízel (tavaly 26,3 százaléka). A fennmaradó 6,6 százalékot az elektromos és hibrid járművek tették ki, amelyekből összesen 6385-öt jegyeztek be október végéig a tavalyi 5545-höz képest. Ez azt jelenti, hogy

a „zöld” járművek esetében 15,1 százalékos növekedés volt tapasztalható a vizsgált időszakban.

Elektromos autóból egyébként 1780-at írattak forgalomba január és október között, plug-in hibrid járművekből 655-öt, hibrid autókból pedig 3950-et.

A járműbejegyzések számának csökkenése Hargita megyében is érezhető •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A járműbejegyzések számának csökkenése Hargita megyében is érezhető

Fotó: Pinti Attila

Kevesebb, de így is sok

A használt autók esetében mérsékeltebb volt a visszaesés, ami azért jelent problémát, mivel az első tíz hónapban forgalomba írt autók 76,3 százaléka használt volt. Az említett időszakban 313 149 használt járművet jegyeztek be, ez 15,6 százalékkal kevesebb a tavaly január és október között jegyzett értéknél. Mindez azt is jelenti, hogy a járványhelyzet ellenére az első tíz hónapban már több mint 400 ezer új és használt autót írattak forgalomba az országban. A használtak esetében egyébként toronymagasan a Volkswagen a legnépszerűbb márka 77 880 bejegyzéssel, ezt követi a BMW (31 842), az Audi (31 389), a Ford (23 493) és az Opel (22 902).

Hirdetés

Csökkenés Hargita megyében is

A járműbejegyzések számának csökkenése Hargita megyében is érezhető – tudtuk meg Adrian Pănescutól, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal sajtószóvivőjétől. Mint mondta, a visszaesés nem meglepő, hiszen egyrészt a koronavírus-járvány miatti lezárások következtében kevesebb járművet hoztak be külföldről az országba, másrészt pedig a

járványhelyzetben az emberek autóvásárlás helyett inkább takarékoskodtak vagy másra költötték a pénzüket.

Az intézmény a harmadik negyedév végéig összesítette a járműbejegyzések számát. Az adatok szerint január és szeptember között 16 985 járműbejegyzés történt a megyében, ebből 8928 volt első bejegyzés az országban (új vagy külföldről behozott használt autók). A többi átíratásra vagy a tulajdonos adatainak (név, lakcím) módosítása miatti újrabeíratásra vonatkozik. A tavalyi év első kilenc hónapjában 18 697 volt ez a szám, tehát közel kétezerrel csökkent a járműbejegyzések száma a járványhelyzet miatt. A szóvivő arra is kitért, hogy szeptember végén 141 600 jármű volt forgalomba íratva Hargita megyében, ebből 115 852 volt magánszemély tulajdonában.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Amikor a szülők igazságot keresnek: 25 panasz egy tanév alatt a Kovászna megyei tanfelügyelőségen

A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.

Amikor a szülők igazságot keresnek: 25 panasz egy tanév alatt a Kovászna megyei tanfelügyelőségen
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Cseke Attila: a PNRR-beruházások 91 százalékát sikerült megmenteni

A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.

Cseke Attila: a PNRR-beruházások 91 százalékát sikerült megmenteni
2025. november 13., csütörtök

Évek óta vágyott visszatérés: hamarosan újra mozizhatnak az udvarhelyiek

Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.

Évek óta vágyott visszatérés: hamarosan újra mozizhatnak az udvarhelyiek
2025. november 13., csütörtök

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újabb eurómilliárdokat hívhat le Románia a helyreállítási alapból

Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.

Újabb eurómilliárdokat hívhat le Románia a helyreállítási alapból
2025. november 13., csütörtök

Most hagyta el a 8 lejt, s már a 9 lejes üzemanyagárról kérdezik a minisztert

Jelenleg nincsenek objektív okok arra, hogy nőjön az üzemanyag ára – jelentette ki csütörtökön Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Most hagyta el a 8 lejt, s már a 9 lejes üzemanyagárról kérdezik a minisztert
2025. november 13., csütörtök

Uniós alapokból is lehet finanszírozni a lombikbébiprogramot

Ezután uniós alapokból is lehet finanszírozni az in vitro megtermékenyítést (IVF) támogató országos programot – jelentette ki csütörtökön Petre-Florin Manole munka- és családügyi miniszter.

Uniós alapokból is lehet finanszírozni a lombikbébiprogramot
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Túlzottnak tartja az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a bírák és ügyészek követeléseit

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője túlzottnak tartja a bíráknak és ügyészeknek a nyugdíjuk összegével kapcsolatos követeléseit.

Túlzottnak tartja az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a bírák és ügyészek követeléseit
2025. november 13., csütörtök

Máris vizsgálódik a rendőrség a dicsőszentmártoni pszichiátrián

Bűnügyi eljárást indított a Maros megyei rendőrség hivatali gondatlanság gyanújával, hogy kivizsgálják a dicsőszentmártoni városi kórház pszichiátriai osztályán biztosított ellátást.

Máris vizsgálódik a rendőrség a dicsőszentmártoni pszichiátrián
2025. november 13., csütörtök

Barti Tihamér további hatvan napig hatósági felügyelet alatt marad

A Brassó Megyei Törvényszék további 60 nappal meghosszabbította a Hargita Megye Tanácsa felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, valamint Kurkó András megyei közpénzügyi igazgatóság vezetője ellen elrendelt hatósági felügyeletet.

Barti Tihamér további hatvan napig hatósági felügyelet alatt marad
Hirdetés