Hirdetés
Hirdetés

Augusztusra elkészülhet a bözödújfalusi Összefogás temploma

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A tervező, az építtető, a megrendelő és a polgármester is kihívásnak tartja a bözödújfalusi Összetartozás templomának felépítését, amelynek alapkövét tavaly, augusztus első szombatján helyezték el, és idén augusztus első szombatján tervezik a templom felavatását.

Antal Erika

2019. március 29., 09:062019. március 29., 09:06

2019. március 29., 09:302019. március 29., 09:30

Amikor öt éve összedőlt a tó vizében álló római katolikus templom, a felszámolt falu, Bözödújfalu szimbóluma, a Bözödújfaluért Egyesület elhatározta, hogy

nem hagyja veszni a jelképet, gyűjtésbe kezd, és valamit létrehoz annak helyében

– idézte fel lapunknak Személy Dénes, az egyesület elnöke, hogy miként merült fel a templomépítés ötlete. Akkora támogatást, olyan hátszelet kaptak, hogy belevágtak a gyűjtésbe. Akkor még nem döntötték el, hogy konkrétan mit építenek – csak egy keresztet állítanak-e fel vagy egy templomot –,

úgy határoztak, hogy az adakozókedv és a gyűjtés eredményességének függvényében kezdik majd el az építkezést.

Vízben álló templomot építeni nem mindennapi kihívás •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Vízben álló templomot építeni nem mindennapi kihívás

Fotó: Haáz Vince

Ahogy Átyin Kata, az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal szóvivője érdeklődésünkre elmondta, voltak, akik névtelenül tettek a templomi perselybe pénzt erre a célra, mások bankszámlára utaltak. Baja, Erdőszentgyörgy testvértelepülése egymillió forintot adományozott, Celldömölktől 500 ezer forintot kaptak, a Bethlen Gábor Alaptól tavaly 5 millió forint érkezett, a Maros megyei RMDSZ-vezetőségű önkormányzatok egyenként 15 ezer lej támogatást nyújtottak.

Még 100 ezer eurónak kell összegyűlnie, hogy elég legyen a pénz a templom felépítésére.

Hirdetés

Az építési megbízás kiadásakor az egyesület azt kérte, lehetőleg a régi formában és a régi méreteiben épüljön fel az új templom – mondta Személy Dénes, aki

bízik benne, hogy augusztus első szombatján, amikor a Bözödújfaluról elszármazottak találkozóját tartják, sikerül felavatni az istenházát.

Ezt megerősítette a tervező és az építtető is.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Seres Tamás Péter mérnök, a Catan építkezési vállalat képviselője szerint időben vannak a munkálatokkal, július 1-jére tervezik befejezni, hogy augusztusra avatni lehessen. Máthé Zoltán tervező, a csíkszeredai Arc Studio munkatársa arról beszélt lapunknak, hogy

az ingadozó vízszint miatt nagy kihívás volt elkészíteni a tervet, ilyen jellegű tapasztalata korábban nem is volt még.

„Az emlékhely rekonstrukciója rendkívüli kihívás a közösségnek, a tervezőnek és az építtetőnek is. Szívesen vállaltam el a munkát, aminek az eredményét csak ezután fogjuk majd látni” – fogalmazott, majd elmagyarázta, hogy nem mindennapos alapozási körülményekről van szó, a kivitelezés mérnöki szempontból is komoly munka volt.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A templom, amelynek alapjaiba hozzávetőlegesen 300 köbméter betont öntöttek, a talajban 12 méter mélyre öntött cölöpökön áll. Harminc ilyen cölöpöt öntöttek

– magyarázta Seres Tamás Péter, meg is mutatva a cölöpöket, amelyek egyenként 88 centiméter átmérőjűek, és a torony alatt valamivel sűrűbben helyezkednek el, mint a többi fal alatt. Elsősorban azért volt szükség ezekre, mert a talajban az alsóbb, homokos rétegek mozognak, és

bármilyen stabil is az épület, ha nincs kellően megalapozva, akkor egy idő után elmozdulhat

– tudtuk meg a mérnöktől, aki szerint „most már egy felhőkarcoló is épülhetne ide, azt is megbírnák ezek az alapok”.

Az építtető kérdésünkre elmondta, nem használnak téglát, kőből építik fel a templom falait, ehhez a cserepesi kőbányából érkezik majd az alapanyag.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Közel 18 méter magas torony

A templomban – mivel Bözödújfalu kiköltöztetett lakóinak, a vízzel elöntött falunak állít emléket – helyet kap a településen egykor jelen volt valamennyi vallási felekezet jelképe.

Római katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, görögkeleti és székely szombatos szimbólumokat helyeznek el benne.

A torony közel 18 méter magas lesz, ahová lépcső vezet majd, hogy kilátóként is használható legyen.

Nem cserép-, hanem üvegteteje lesz, amelyet éjszakánként megvilágítanak

– tudtuk meg az építkezési cég mérnökétől.

Elkészülte után a templom működtetője a Bözödújfaluért Egyesület lesz, az erdőszentgyörgyi önkormányzat támogatásával.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Bözödújfaluról dióhéjban

Bözödújfalu közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz tartozik. A múlt rendszerben a falurombolás áldozatává vált a település, amelynek alsó végébe – környezetvédelmi indokokra hivatkozva – duzzasztógátat építettek a Küsmöd patakát elzárva. A lakóknak házaikért cserébe felajánlottak egy-egy tömbházlakást Erdőszentgyörgyön, és némi kárpótlást. Aki tehette, nem várta meg az utolsó órát, még jóval előtte elköltözött Hargita, Kovászna, Maros megye különböző településeire. Házaikat lebontották, eladták építőanyagnak. A tó partján még sokáig állt az unitárius templom, illetve 2014-ben omlott össze a vízben állt katolikus templom. Az egykori faluról és lakóiról, valamint az onnan kitelepítettekről minden augusztus első szombatján megemlékeznek az e célra létesített, úgynevezett Siratófalnál a kopjafaparkban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Többéves mulasztás miatt perelik a főhatóságot az állatorvosok

Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.

Többéves mulasztás miatt perelik a főhatóságot az állatorvosok
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Erdészeti ellenőrzések Hargita megyében: több mint 220 ezer lej értékű faanyagot foglaltak le

Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.

Erdészeti ellenőrzések Hargita megyében: több mint 220 ezer lej értékű faanyagot foglaltak le
2025. december 23., kedd

Katasztrófa sújtotta állapotok a medencetérben – belső felvételek kerültek nyilvánosságra

A rendőrség büntetőeljárást indított kedden gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt a nagyszebeni ötcsillagos hotelben az úszómedence fölötti gipszkartonmennyezet beomlása nyomán megsérült hat személy ügyében – közölte a Szeben megyei rendőrség.

Katasztrófa sújtotta állapotok a medencetérben – belső felvételek kerültek nyilvánosságra
2025. december 23., kedd

Két új miniszter karácsonyra

A Bolojan-kabinet két új minisztere, Radu Miruță és Irineu Darău kedden délután letette a hivatali esküt a Cotroceni-palotában.

Két új miniszter karácsonyra
Két új miniszter karácsonyra
2025. december 23., kedd

Két új miniszter karácsonyra

Hirdetés
2025. december 23., kedd

Szállodai medence fölötti mennyezet omlott be, vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.

Szállodai medence fölötti mennyezet omlott be, vörös beavatkozási tervet léptettek érvénybe
2025. december 23., kedd

Drasztikus adóemelés Marosvásárhelyen: megvonják a kedvezményeket a fogyatékkal élőktől

Januártól a lakásokra kivetett adók legalább 79 százalékkal nőnek, de a régi épületek esetében ez elérheti a 150-180 százalékot is. A gépkocsik után fizetendő illeték emelkedése jelentéktelen. Az adóemelés mértékéről a kormány döntött.

Drasztikus adóemelés Marosvásárhelyen: megvonják a kedvezményeket a fogyatékkal élőktől
2025. december 23., kedd

Alig adták át, máris baleset történt a moldvai (A7-es) autópályán

Átadták a forgalomnak kedden a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát. Egy órára négy ember sérülésével járó autóbaleset történt, amelyben három autó volt érintett.

Alig adták át, máris baleset történt a moldvai (A7-es) autópályán
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Cseke Attila: közel egymillió ingyenes kataszteri iratot bocsátottak ki eddig

A közszolgáltatás ingyenessé tétele óta 928 ezer telekkönyvi kivonatot és kataszteri térképkivonatot bocsátottak ki a tulajdonosoknak – jelentette ki kedden Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Cseke Attila: közel egymillió ingyenes kataszteri iratot bocsátottak ki eddig
2025. december 23., kedd

A válság szele – a romániai lakosság csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepekkor, mint tavaly

A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.

A válság szele – a romániai lakosság csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepekkor, mint tavaly
2025. december 23., kedd

Elfogadták a módosított magánnyugdíjtörvényt

Döntő házként elfogadta a képviselőház keddi ülésén a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó felülvizsgált törvénytervezetet.

Elfogadták a módosított magánnyugdíjtörvényt
Hirdetés