Hirdetés
Hirdetés

Augusztusban avatják a közadakozásból felépített összetartozás templomát

•  Fotó: Erdőszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Fotó: Erdőszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Augusztus első hétvégéjén, az egykori Bözödújfalu lakóinak találkozóján avatják fel az összetartozás templomát a vízzel elárasztott településen – jelentette be Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere szerdán a Marosvásárhelyi Rádiónak nyilatkozva.

MTI

2024. március 06., 21:292024. március 06., 21:29

A Maros megyei kisváros önkormányzata és a Bözödújfaluért Egyesület 2017-ben jelentette be, hogy közadakozásból újjáépíti a 2014-ben összeomlott katolikus templomot, mely a tó vízéből kiemelkedve szimbólumként emlékeztetett a romániai falurombolásra. A felépült templomra hétfőn a toronysisak is felkerült.

korábban írtuk

Helyére került a bözödújfalusi templom tornya
Helyére került a bözödújfalusi templom tornya

Hétfőn a helyére emelték az Erdőszentgyörgyhöz tartozó bözödújfalusi tó partjára épülő templom tornyát. Az Összetartozás templomát előreláthatóan augusztusban fogják felszentelni.

Csibi Attila Zoltán felidézte: a templom újjáépítésének igénye már az összeomlás évében tartott bözödújfalusi találkozón megfogalmazódott. Az egykori lakosok ugyanis attól tartottak, hogy a település „híre is elvész”, ha nincs hírnök, mely emlékeztetne rá.

Idézet
Akkor született az a merész gondolat, hogy építsünk egy szimbólumot

– mesélte a polgármester.

Elmondta, a közadakozásból felépített istenháza az elárasztott település valamennyi felekezetét képviseli, ezért hívják összetartozás templomának. Erre Kanadától Ausztráliáig számos országból érkeztek adományok, és az erdélyi, anyaországi adakozók mellett Maros megyei és magyarországi önkormányzatok is támogatták a tervet. Csibi Attila Zoltán szerint

a még mindig érkező adományok végértékét 200–300 ezer euró közötti összegre becsülik.

Rámutatott: a bözödújfalusiak kérésére a templomhajó nincs befedve, és a toronysisak is üvegből készült, hogy „átlátható” legyen. A továbbiakban térrendezési munkálatokat végeznek a környéken, a templomhajóban pedig a település múltját idéző tájékoztató anyagot helyeznek el.

Hirdetés

A templomot augusztus első hétvégéjén ökumenikus istentiszteleten adják át. Erre a zömében Erdőszentgyörgyön és a környező településeken élő, de a világ különböző tájaira elkerült bözödújfalusiakat is hazavárják.

Az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma 2014. június 29-én omlott össze. A templomtorony három méter mély vízben állt, a parttól mintegy 25 méterre.

A Ceausescu-diktatúra utolsó éveiben kezdték építeni azt a 625 méter hosszú és 28 méter magas gátat, amely a Küsmöd patak vizét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében. A hivatalos álláspont szerint a tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén, a vízből kiemelkedő templomtorony azonban a romániai falurombolás szimbólumává vált. A víztározó a rendszerváltozás után, 1994-ben nyelte el teljesen Bözödújfalut, amelynek lakóit korábban a szomszédos településekre költöztették.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe
2026. szeptember 04., péntek

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak

Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak
2026. szeptember 04., péntek

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Románia az EU sereghajtója: nagyot zuhant a bolti forgalom

Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.

Románia az EU sereghajtója: nagyot zuhant a bolti forgalom
2026. szeptember 04., péntek

Újabb drónmaradvány került elő a román tengerparton

Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.

Újabb drónmaradvány került elő a román tengerparton
2026. szeptember 04., péntek

500 lej minden jogosult gyermeknek: folytatódik az oktatási támogatási program

Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.

500 lej minden jogosult gyermeknek: folytatódik az oktatási támogatási program
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Megvan a 2026–2027-es tanév rendje

Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.

Megvan a 2026–2027-es tanév rendje
Megvan a 2026–2027-es tanév rendje
2026. szeptember 04., péntek

Megvan a 2026–2027-es tanév rendje

2026. szeptember 04., péntek

Önkénteseket fogad a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.

Önkénteseket fogad a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2026. szeptember 04., péntek

Október elejéig hosszabbították meg a veszélyhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.

Október elejéig hosszabbították meg a veszélyhelyzetet Parajdon
Hirdetés