Átszervezik az egészségbiztosítót

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hetvenhét állásból kilencet fel kell számolni a Maros Megyei Egészségbiztosító Pénztárnál (CJAS) – tudtuk meg az intézmény vezetőjétől, Ács Valériától. Az igazgató közölte, a héten kell megtegyék javaslataikat az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak arra, hogy kiket bocsássanak el.

Fancsali Attila

2010. november 22., 16:012010. november 22., 16:01

2010. november 22., 17:332010. november 22., 17:33

A kilenc állásból öt betöltetlen. „Voltak, akik nyugdíjba mentek, míg mások önszántukból hagyták itt az intézményt, így csak négy személyt kell elbocsátanunk” – mondta Ács Valéria.

Az igazgató közölte, a biztosítottak nem fogják megérezni a létszámcsökkentést „Átszervezzük a tevékenységünket. A távozó kollégák helyét átveszik majd az itt maradók. Ez persze több munkát jelent az alkalmazottaknak, de meg kell felelnünk a feladatnak. Eddig intézményünk belső ellenőre értékelte ki az alkalmazottak tevékenységét. A jövőben Brassóból jön majd valaki, szerintem a jelentései sokkal objektívebbek lesznek majd” – mondta Ács Valéria.

Egészségbiztosítási kártya: január 1-jétől?


„Ez idáig csak az Európai Egészségbiztosító Kártyát bocsátotta ki a Maros Megyei Egészségbiztosító Pénztár. Az új struktúrában megjelenik az Országos Egészségbiztosító Kártya is, de arról, hogy ezt mikortól kezdjük osztani semmilyen hivatalos információnk nincs” – közölte az igazgató.

Az egyik országos napilap információi szerint az Országos Egészségbiztosító Kártyát 2011-ben a Román Posta segítségével juttatják el a 14 éven felüli jogosultaknak. A kártya tartalmaz majd egy mikrocsipet, amely többek között a tulajdonos személyi és biztosítási számát, illetve a vércsoportját tárolja. Előnye, hogy a biztosítottaknak nem kell többé igazolást kérniük a munkaadóiktól, hogy fizetik az egészségügyi biztosítást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Négyszáz sebességmérő készüléket vetnek be a karácsonyi hosszú hétvégén

Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.

Négyszáz sebességmérő készüléket vetnek be a karácsonyi hosszú hétvégén
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk

Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk
2025. december 24., szerda

Lemondott a TAROM vezérigazgatója

December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.

Lemondott a TAROM vezérigazgatója
Lemondott a TAROM vezérigazgatója
2025. december 24., szerda

Lemondott a TAROM vezérigazgatója

2025. december 24., szerda

Csíkszéken fehér lesz a karácsony, csak óvatosan az utakon

Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.

Csíkszéken fehér lesz a karácsony, csak óvatosan az utakon
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Benzint locsolt élettársára a Szatmár megyei gyújtogató

Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.

Benzint locsolt élettársára a Szatmár megyei gyújtogató
2025. december 24., szerda

Már van egy áldozata az idei influenzaszezonnak

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.

Már van egy áldozata az idei influenzaszezonnak
2025. december 24., szerda

Jogosulatlan fegyverhasználat miatt került hatósági felügyelet alá egy prefektus és egy alprefektus

Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.

Jogosulatlan fegyverhasználat miatt került hatósági felügyelet alá egy prefektus és egy alprefektus
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Összefogásból lett ünnepibb a rászoruló gyergyóiak karácsonya

Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.

Összefogásból lett ünnepibb a rászoruló gyergyóiak karácsonya
2025. december 24., szerda

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő

Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő
2025. december 24., szerda

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál

A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál
Hirdetés