
A hegyimentő közszolgálat beolvad a megyei tanács szakapparátusába, a közművelődési intézményeket összevonják
Fotó: Tuchiluș Alex
Átalakítja a hegyimentő közszolgálat működését, összevonja a közművelődési intézményeket, és táborigazgatóságot hoz létre Kovászna Megye Tanácsa. Az átszervezési kérdések mellett egy orbaiszéki útszakasz újjáépítése kapcsán is döntött a testület.
2026. március 26., 17:032026. március 26., 17:03
A megyei önkormányzathoz tartozó intézmények működésének átalakítása kapcsán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke számolt be a március 26-i tanácsülést követően. Leszögezte: a kialakult gazdasági helyzet, illetve a közigazgatást érintő jogszabályok elfogadása nyomán három lépésben fogják megvalósítani az átszervezést. Ez azt jelenti, hogy
elsőként az intézmények átszervezéséről döntöttek,
április elején az újonnan az új és régi intézmények felépítési és működési szabályzatát, valamint az állások számát fogadják el,
végül pedig a költségvetési törvény nyomán az új állások fizetésalapját is meghatározzák.
Ennek megfelelően a képviselő-testület csütörtöki ülésén jóváhagyta a határozattervezetet, ami a hegyimentő közszolgálat átszervezéséről szól. Az elfogadott organigramm szerint a szolgálat működéséhez 11 alkalmazottra lenne szükség, jelenleg azonban mindössze hat fő látja el a feladatokat, ami nem felel meg a működési feltételeknek.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ a Művészeti Népiskola keretében fog működni
Fotó: Tuchiluș Alex
Ennek következtében a közszolgálatot beolvasztják a megyei önkormányzat szakapparátusába, és július elsejétől megszűnik önálló jogi személyiségként működni.
Ezekkel az átszervezésekkel csökkennek a költségek, hatékonyabb lesz a működés, és a remények szerint a szolgáltatások minősége is javulhat – magyarázta az elnök.
A Csipkés mellett az árkosi, kommandói szállások és a hatolykai kezelőközpont tartozik a táborigazgatósághoz
Fotó: Tuchiluș Alex
Szervezési kérdés volt a megye táborainak működtetése is, amelyre ezennel létrehoztak egy táborigazgatóságot, amely a meglévő turisztikai egyesület keretén belül fog működni.
Utóbbinak tagja a megyei tanács mellett Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Bodok, Szentkatolna és Uzon. Mint ismert, az önkormányzatnak Árkoson és Kommandón vannak táborai, ezek egyenként 50-60 személy elszállásolására alkalmasak, és mindeddig a Művészeti Népiskola gondozásában álltak.
Csakhogy a számvevőszék több rendben is jelezte, hogy a népiskola nem végezhet jövedelmet generáló tevékenységet, az új igazgatóság ezzel szemben igen. Az árkosi és kommandói szálláshelyek mellett a táborigazgatósághoz tartozik most már a hatolykai kezelőközpont és a zabolai Csipkés tábor is, amelynek felújítására idén pályáznak.
A megyei tanács az Anghel Saligny-programba nyújt be pályázatot, hogy
A tervek szerint aszfaltszőnyeget terítenek, utat szélesítenek, betonozott sáncokat hoznak létre, a lakóházaknál pedig kapubejárókat alakítanak ki.
Hét kilométer útszakaszon fognak dolgozni Barátos és Szörcse között
Tamás Sándor felidézte, hogy évekkel ezelőtt már nyertek finanszírozást a Barátos és Zabola között útszakasz teljes újjáépítésére, de kiderült, hogy nem lehet azokon a településeken utat építeni, ahol nincs kiépítve a víz- és csatornarendszer, ezért a projektet kettéválasztották.
Amennyiben Zabolán és a közigazgatásilag hozzá tartozó Szörcsén és Tamásfalván még időben el tudja végezni ezeket a szükséges munkálatokat az önkormányzat – hiszen az erre vonatkozó pályázatot megnyerték már –, akkor a megyei tanács igyekezni fog erre a szakaszra is kiterjeszteni a munkálatot.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.
szóljon hozzá!