
Fotó: Pinti Attila
Zsúfolt, nagy forgalmú úttesten kell áthaladniuk Csíkszereda zsögödi részén a helyi autóbuszjáratokról leszálló utasoknak. Ideiglenes gyalogátjáró létrehozása csökkenthetné a balesetveszélyt, de ennek létrehozása számos akadályba ütközik.
2017. április 28., 09:102017. április 28., 09:10
Nem csak az autósok mindennapjait nehezíti meg Csíkszeredában a Zsögödi Nagy Imre utca felújítása, az autóbuszok is elkerülik a felásott utcát. A sárga vonalon közlekedő busz például a Zsögödi Nagy Imre utca helyett a Brassói úton kénytelen közlekedni,
Ezután pedig át kell haladniuk a nagy forgalmú úttesten, ami egyáltalán nem veszélytelen – több idős személy, illetve gyermek is utazik naponta. Az utasok közül többen úgy vélik, egy, legalább ideiglenes jelleggel létrehozott gyalogátjáró segítene ezen a helyzeten.
A Brassói út 2012-ben történt felújítása óta a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) ügykezelésében van, és nem a polgármesteri hivatal illetékessége az átjáróról dönteni. Kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester úgy nyilatkozott, az országos útügy beleegyezése mellett a közlekedésrendészet jóváhagyására is szükség van egy ilyen változtatáshoz, így ez hosszabb időt vesz igénybe – az átjáró létrehozását egyébként az utasok kellene kezdeményezzék.
– mutatott rá. Amellett szerinte ez is veszélyes lenne, mert az autóvezetők nem szokták meg, hogy ott átjáró van, de mire megszoknák, már nem lenne rá szükség.
Fotó: Pinti Attila
Az első lépés az átjáró létrehozásához az lenne, ha a polgármesteri hivatal ideiglenes buszmegállót hozna létre a kérdéses helyen – közölte érdeklődésünkre Cătălin Romanescu. A Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) Hargita megyei kirendeltségének igazgatója szerint ezután javasolható az átjáró létesítése, ami megoldható. Viszont ezt nem lehet sürgősségi eljárással megoldani, mert az országos útügynek jelenleg nincs szerződése egyetlen olyan céggel sem, amely elvégezhetné az útfestést – tudtuk meg.
– mondta Romanescu, aki szerint idén ez megtörténhet, de nem lehet tudni, mikor.
Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.
Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.
2024-ben az Év kiállítása díjjal jutalmazták a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítását. Most annak utazó „kapszulaváltozata”, a Székely Menyasszony érkezik Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába, de mi is hozzájárulhatunk a sikeréhez.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Tanulságos képsorokat osztottak meg az Info Trafic Románia Facebook-oldalon. Mindkét baki elkerülhető lett volna, na de majd ha tanulunk az esetből, akkor ezután.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
szóljon hozzá!