Hirdetés
Hirdetés

Átadták a közösségi játszóteret Gyergyóalfaluban

•  Fotó: Hegyi Zsuzsanna

Fotó: Hegyi Zsuzsanna

Közösségi játszótér létesült Gyergyóalfaluban, az úgynevezett Guszti kertben épülő, készülő közösségi ház mögötti udvaron. A gyerekek nevet adtak a létesítménynek és birtokba is vették a játékelemeket.

Hegyi Zsuzsánna

2020. október 11., 17:152020. október 11., 17:15

350 ezer lejből, szűk három hét alatt készült el a település legelső közösségi játszótere Gyergyóalfaluban. A létesítmény átadóját vasárnap tartották. „Az alfalvi édesanyákban fogalmazódott meg néhány éve az igény, hogy építsünk egy játszóteret, és idén adódott a lehetőség, hogy a Leader program keretében a régi épületet felújítsuk itt a Guszti kertben, annak közösségi ház rendeltetést szánjunk, és az ezt övező tér rendezése is ilyen céllal történjen” – mondta Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere.

Hirdetés

A téren több korosztálynak is akad játékelem. „Van fészekhinta, nagyobb gyermekeknek való hinta, libikóka, tiroli drótkötél, mászókák, és próbából kitettünk a szülőknek két fittneszgépet. Emellett vannak pihenőpadok, kerékpártartók, szemetesek is a helyszínen” – mutatott körbe Bege László Balázs alpolgármester. 

A játékeszközök között van egy bárka is. „Úgy gondoltuk, ha már a szülőket bevontuk a játékelemek kiválasztásába, akkor a gyerekeket vonjuk be a bárka elnevezésébe.

•  Fotó: Hegyi Zsuzsanna Galéria

Fotó: Hegyi Zsuzsanna

Meghirdettük a kezdeményezést és többen is beneveztek” – ismertette a polgármester. A játékszer a Guszti Bárkája nevet kapta. Nagy Dorka és Gál Rajmond lettek a névadói a bárkának, akiket az átadó ünnepségen jutalomban részesítettek. A szándék az, hogy a későbbiekben még tovább bővítsék a teret más játékelemekkel, de sportpálya létrehozásában is gondolkodnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés