Fotó: Facebook/Udvarhelyszéki Közlekedési Infó
Két autó ütközött össze péntek délben Sikaszóban, az egyik az árokba borult. Rendőrségi információk szerint személyi sérülés nem történt, viszont az anyagi kár jelentős.
2017. április 28., 15:272017. április 28., 15:27
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak azt mondta, a két személygépjármű azért ütközött, mert egyik sem volt elég figyelmes, hogy minél inkább az úttest jobb oldalán közlekedjen. Mivel mindketten az út középtáján haladtak, összeütköztek. A szóvivő szerint személyi sérülés nem történt, ám az anyagi kár jelentős.
Mint Gheorghe Filip tudatta, a sofőrök nem egyeztek ki, így vélhetőleg közös hiba miatt történt a baleset.
Több útszakaszon is forgalomkorlátozásokra kell számítani Maros és Hargita megyében, az ott zajló útjavítási munkálatok miatt, a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) tájékoztatása szerint.
Szombaton 1200 küldött részvételével rendkívüli tisztújító kongresszust tart a parlament épületében a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz arról biztosította Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy jómaga és pártja „szemrebbenés nélkül” támogatják a második deficitcsökkentő csomag részét képező, pénteken bejelentett reformokat.
A második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.
A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.
Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.
Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.
szóljon hozzá!