
Pillanatkép az Eltört korsó próbafolyamatáról
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
A Figura Stúdió Színház öt előadását láthatja a gyergyószentmiklósi közönség, a felnőtteknek szóló előadások mellett tantermi előadásaikat is műsorra tűzik a következő hónapban.
2024. március 25., 18:542024. március 25., 18:54
A hónap elején Heinrich von Kleist Az eltört korsó című darabja lesz látható április 5-én 19 órai kezdettel Botos Bálint rendezésében. A darab egy eltört korsó apropóján elindult pert követ végig, melynek során kirajzolódik a hatalmi visszaélésnek, korrupciónak a közösségben kirajzolódó természete.
Folytatódik a színház late-night show sorozata, a Behívó, két alkalommal is műsorra tűzve: április 10-én 19 órától Vajda Gyöngyvér és meglepetésvendége, majd április 24-én szintén 19 órától Fodor Alain Leonard és meghívottja lesznek a talkshow vendégei.
A hónap közepén ismét látható lesz Szilágyi Míra egyéni előadása, a Veszélyes kanyar (rendezte Faragó Zénó), mely a női minőség sokszínűségét és végleteit feltárva egy tinédzser lány identitáskeresését és életének a prostitúció irányába való kisiklását tematizálja. Az előadás április 17-én 19 órától esedékes, és 18 éves kor fölött ajánlott.
Ezt követően április 19-én 19 órától újra A két Korea újraegyesítése című előadással várják a nézőket Pálffy Tibor rendezésében. Joël Pommerat kortárs francia drámaíró darabja a női-férfi viszonyok természetét boncolgatja, kiegészülve Bezsán Noémi koreográfiájával és a Boros Csaba zeneszerző által jegyzett zenei etűdökkel.
A hónap folyamán négy alkalommal vetítik a Salamon Ernő Gimnázium tantermeiben a Mozaik cím előadást.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
szóljon hozzá!