Amerikai ortopédek Csíkszeredában

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Több mint kétszázötven beteg gyereket vizsgált meg vasárnap óta egy amerikai szakértőcsoport, egy brit alapítvány jóvoltából a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Daczó Katalin

2010. március 03., 16:392010. március 03., 16:39

2010. március 03., 17:362010. március 03., 17:36

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert



A hátrányos helyzetű, mozgáskorlátozott gyerekeket támogató brit Frodo Alapítvány Romániában és Albániában fejti ki tevékenységét a kórházakkal, gyermekvédelmi igazgatóságokkal és civil szervezetekkel partnerségben.

\"Azt szeretnénk, hogy a szociálisan hátrányos helyzetben levő mozgáskorlátozott gyerekek is hozzáférjenek megfelelő orvosi ellátáshoz – magyarázta Venessa Commings, az alapítvány elnöke –, ezért elsősorban árvaházi vagy hivatásos nevelőszülőknél levő, különleges szükségletekkel rendelkező gyerekeket segítünk.\"

A hat amerikai szakértőből (sebész, sebészasszisztens, kinetoterapeuta, technikus) álló csoport Csíkszeredában már több mint 250 gyereket vizsgált meg, de korábban már Gyulafehérváron, Bukarestben és Konstancán is végzett hasonló vizsgálatokat.

\"A kórház infrastruktúráját használják, ők hozzák a gyógyászati szakembereket és bizonyos felszereléseket is – mondta dr. Demeter Ferenc vezérigazgató –. Ezek egy részét ajándékba adják az ortopédiai osztálynak.\" Az igazgató szerint a vendégek hiánypótló tevékenységet végeznek, ugyanis Romániában az utóbbi években gyermek ortopéd képzés nem történt, és az alapítvány az orvostovábbképzésben is segítséget nyújt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon
2025. augusztus 14., csütörtök

Soltész Miklós Csíksomlyón: fontos, hogy fel lehessen kínálni egy másik utat a fiataloknak

Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Soltész Miklós Csíksomlyón: fontos, hogy fel lehessen kínálni egy másik utat a fiataloknak
2025. augusztus 14., csütörtök

Nem kap szociális segélyt, aki tartozik a csíkszeredai önkormányzatnak

A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.

Nem kap szociális segélyt, aki tartozik a csíkszeredai önkormányzatnak
2025. augusztus 13., szerda

Pénzhiány miatt szünetel a csíkcsicsói közösségi központ építése

Patthelyzetbe került a csíkcsicsói önkormányzat a közösségi szolgáltató központ építésével, amelynek befejezése már sokat késett, de a pénzhiány miatt sem tavaly, sem idén nem tudtak előrelépni. Most az államkincstári hitelre várnak.

Pénzhiány miatt szünetel a csíkcsicsói közösségi központ építése
2025. augusztus 12., kedd

Üveggyöngyvarázs: tudomány, művészet és közösségi élmény Csíkszeredában

Az Üveggyöngyvarázs elsősorban tudományos, de nyomokban összművészeti és közösségi fesztiválnak ad otthont augusztus 15–17. között a Mikó-vár. A rendezvény a tudomány emberközeli bemutatását tűzte ki célul.

Üveggyöngyvarázs: tudomány, művészet és közösségi élmény Csíkszeredában
2025. augusztus 12., kedd

Hamarosan ismét benépesül a csíksomlyói hegynyereg – jön az István, a király

Érdemes feljegyeznünk a naptárunkba augusztus utolsó szombatját: Magyarország legsikeresebb rockoperájának egyedülálló koncertváltozata érkezik a csíksomlyói hegynyeregbe. A koncerten a részvétel ingyenes.

Hamarosan ismét benépesül a csíksomlyói hegynyereg – jön az István, a király