
Fotó: Kristó Róbert
Nem tudni még, hogy a csíkszeredai iskolások mennyi ideig kapnak almát az erre irányuló program keretében. A pénzt biztosító megyei tanács csak 9 napra tudja finanszírozni a programot, a csíkszeredai önkormányzat azonban már közbeszerzési eljárást folytatott le 93 napi almára. A programra fordított összeget az APIA megtéríti az önkormányzatoknak, a város így esetleg folytatná a programot, egyelőre azonban még több kérdés tisztázásra vár.
2010. november 04., 15:432010. november 04., 15:43
2010. november 04., 19:332010. november 04., 19:33
Fotó: Kristó Róbert
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Önkormányzat elnöke az általános iskolásoknak napi egy almát biztosító almaprogrammal kapcsolatosan szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, szándékaik ellenére nem sikerült helyi termelőkkel szerződést kötni Hargita megyében a diákoknak szánt alma biztosítására. Az almát ezért magyarországi importból biztosítják, viszont ebben az évben csak 9 tanítási napon lesz az iskolákban – a korábbi elképzelések szerint ebben az évben 50 tanítási napon kapták volna a tanulók. A megyei önkormányzat elnöke azt mondta, nem sikerült több pénzt átcsoportosítani erre a célra, ezért kapnak decemberben csak 9 napig almát a diákok. Egyébként Hargita megyében a 27 500 diáknak szükséges mennyiség erre az időszakra 100 000 lejbe kerül.
Csíkban megvan a beszállító
Annak érdekében, hogy november 1-től biztosítani tudják a beszállítást a csíkszeredai diákok számára, a csíkszeredai önkormányzat még októberben megszervezte a közbeszerzési eljárást az almára, és a nyertes cég, egy tordai vállalkozás múlt pénteken le is szállított öt napra almát az 5–8. osztályos diákok számára (az 1–4. osztályosok hétfőtől vakáción vannak).
Antal Attila csíkszeredai alpolgármester elmondta, volt jelentkező a közbeszerzési eljárásra, egy tordai cég lett a beszállító, és utólag egy segesvári cég is jelentkezett jó árajánlattal. Az alpolgármester közölte, a jogszabály szerint az alma árát a megyei költségvetésből visszaosztott összegekből kell fedezni, az önkormányzatok pedig megszervezhetik a közbeszerzést. Ugyanakkor a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) utólag visszatéríti az önkormányzatoknak a programra fordított összeget. Korábban a megyei tanács szervezte a közbeszerzési eljárást az almára, de ezúttal, hogy haladjunk, megszerveztük mi a közbeszerzést, a megyei önkormányzat pedig közben közölte, hogy nincs elegendő pénz erre a programra, 93 nap helyett csak 9-re tudnak almát biztosítani – ismertette a helyzetet az alpolgármester.
Kifejtette, a törvény szerint 93 napra lehet almát biztosítani a diákoknak, amennyiben van rá pénzügyi fedezet. Most, hogy kiderült, hogy a megyei önkormányzatnak nincs pénze ennyi ideig almát adni az iskolásoknak, a csíkszeredai önkormányzat pedig már lebonyolította a közbeszerzési eljárást és a nyertes cég szállított is már, kérdés a hogyan tovább. Antal Attila közölte, a cég eddig öt napra hozott almát, ez még belefér a megyei tanács által finanszírozott 9 napba, a továbbiakról pedig még nem született döntés, több kérdés tisztázást várják. A tordai beszállítóval a szerződést még nem bontotta fel a városi önkormányzat, illetve a cég a maga részéről még nem írta alá – ismertette Antal Attila. Az alpolgármester úgy vélte, hogy ha az APIA utólagosan visszatéríti az almaprogramra költött összeget, akkor esetleg valamilyen módon folytatni lehet a programot. Ez egy jó program, alapelveiben, de ha a város költségvetését terheli, akkor meg kell gondolnunk, mert nagyon sok fontos kiadás van – mondta Antal Attila. Hozzátette, ez ismét egy olyan jogszabály, amely lehetőséget biztosít valamire, de fedezetet nem rendel hozzá.
Az APIA megtéríti a programra fordított pénzt
Az APIA-tól azt tudtuk meg, hogy törvény szerint utólagosan visszatérítik az almaprogram árát azon önkormányzatoknak, amelyek szeptemberben bejelentkeznek a program résztvevőiként hozzájuk és minden dokumentumot letesznek a programról, illetve a szabályok szerint járnak el. Papp Anna, az intézmény osztályvezetője elmondta, a csíkszeredai önkormányzat szabályosan járt el, bejelentkezett hozzájuk szeptemberben. Felvetésünkre válaszolva az osztályvezető ismertette, ha a csíkszeredai önkormányzat például saját pénzből kifizetné 93 napra az almaprogramot, akkor az APIA a vonatkozó jogszabály szerint utólag visszatérítené az ellenértékét számára.
A felmerült kérdések és a lehetőségek tisztázása minden bizonnyal még eltart egy ideig. Az első adag almát Csíkszeredába múlt pénteken hozta ki a tordai cég. Téglás Sándor, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola igazgatója elmondta, öt napra oda is adták a gyerekeknek az almát, hisz az iskolában nincs hol tárolják, így minden gyerek megkapta és hazavihette azt.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.
Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.
Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján
Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.
Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.
Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.
Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.