
Fotó: Demeter Zoltán
A székely falu megtartó pillérei a kaláka és a közbirtokosság – vallja Balázs Sándor, a Romániai Falugondnokságok Szövetségének elnöke. A hétvégén eme két pillér „találkozott” a Homoród mentiek népi feredőjénél, a karácsonyfalvi Dungónál tartott kétnapos kalákán.
2020. augusztus 16., 11:402020. augusztus 16., 11:40
Az egyik legifjabb kalákás, a kis Bence hamar megérezte, és ki is mondta: itt mindenki olyan jókedvűen dolgozik! Természetes, hiszen az „egymás terhének hordozása” hamar közösséget teremt. Tudja ezt a Romániai Falugondnokságok Szövetsége is. A szövetség kisebb-nagyobb találkozóin kezdetben a szociális gondokkal foglalkoztak, később a közösségszervezés témában a kaláka intézményét újították fel – számos eredményes kalákát szerveztek.
Az idei nyári alkalmat partnerségben tartották a homoródkarácsonyfalvi közbirtokossággal. Örvendetes hogy legalább kéttucatnyi helybéli érezte fontosnak részt vállalni benne – a nyárádszentmártoni, illetve az erdővidéki kalákába érkezőkkel együtt. A Dungó Feredő felújítása nyomán sok régi építőanyag várt eltakarításra.
Az asszonyok gyepet is nyírtak és gyomláltak. Együtt dolgoztak mindazok, akik idejüket erre tudták szánni.
Fotó: Demeter Zoltán
A szövetség kalákás küldetésének, a Többet, jobban eredményesebben csak kalákában lehet hívó gondolata szerint eltűntek a társadalmi és egyéb különbségek.
– hiszi Balázs Sándor. A kalákázás szerinte bizonyos értelemben rehabilitáció is.
Fotó: Demeter Zoltán
A kalákának ugyanakkor sok pozitív hatása van, tudták ezt a rendtartó székely faluban. Jó lenne eleink tapasztalatát szélesebb körben visszahonosítani és komolyan venni – húzta alá a szervező szövetség vezetője.
Benedek Eleknek a fiához, Marcellhez írt mondatát, mely szerint „Vedd ki minden jogos küzdelemből a részed”, a kalákára is vonatkoztatja Balázs Sándor. Meggyőződése, hogy a karácsonyfalvi kalákába bekapcsolódók – akár a helybéliek, akár a távolabbi vidékről valók – másképp viszonyulnak majd a Dungó Feredőhöz, hiszen az ő munkájuk is ott van.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
szóljon hozzá!