Pénteken délben megnéztük, hogy hogyan készül az első alkalommal megszervezett AgroMánia a szombat reggeli nyitásra, s elmondjuk, hogy mit kell tudniuk azoknak, akik szeretnének elmenni az érdekesnek ígérkező kétnapos rendezvényre. A rendezvény mottója: Versenyképes jövőt ültetünk.
2019. május 17., 18:002019. május 17., 18:00
Pénteken még állították a sátrakat
Fotó: Gálna Zoltán
Pénteken délben megnéztük, hogy hogyan készül az első alkalommal megszervezett AgroMánia a szombat reggeli nyitásra, s elmondjuk, hogy mit kell tudniuk azoknak, akik szeretnének elmenni az érdekesnek ígérkező kétnapos rendezvényre. A rendezvény mottója: Versenyképes jövőt ültetünk.
2019. május 17., 18:002019. május 17., 18:00
A traktorok már elfoglalták a helyüket
Fotó: Gálna Zoltán
Az elmúlt napok időjárása nem kedvezett a szabadtéri rendezvényeknek, s nem kis kihívás elé állította az AgroMania kiállítás szervezőit. A Sáromberkén tartandó családbarát mezőgazdasági kiállítás és vásárt ugyanis egy legelőként használt helyen fogják tartani.
Pénteken gyönyörű napsütésben érkeztünk a helyszínre, ahol szép füves terület fogadott. A bejárathoz köveket szórtak, hogy a kiállításra hozott traktorok nyomait eltüntessék és könnyebben be lehessen menni a főútról a füves mezőre. Aki a város felől jön annak jó tudni, hogy az útjelző táblán a Faragói útjelzést kell követni.
A tágas téren több kisebb sátort is felállítottak már, de elkészült a szakmai beszélgetéseknek, előadásoknak helyet adó rendezvénysátor és a vásárra érkező termelők számára is kész volt már a hely. Jó nagy helyet szántak a lacikonyhának, s külön gondoltak a gyerekekre is. Számukra játszóteret alakítottak ki, ahol kis traktorokkal és más munkagépekkel is játszhatnak, de közelről megtekinthetik a kiállításra hozott tenyészállatokat is.
Ottjártunkkor a kerítésen kívül egy juhnyáj legelészett és a két kis kutya mintha kedvünkre terelgette volna ide-oda a jószágokat. A szomszédos, mocsaras területen pedig legalább tucatnyi gólya ebédelt. Jó tudni, hogy Sáromberén van a legtöbb gólyafészek Maros megyében és szintén itt található a két kamerával megfigyelhető fészek is.
Mint Kozma Mónika főszervezőtől megtudtuk, a kétnapos rendezvény szombat és vasárnap is 10-19 óra között tart nyitva.
Magyarországi mezőgazdasági gépeket gyártó cégek is eljöttek, de ott lesznek a szászrégeni traktorok és számos más, érdekesek munkagép is.
Érdekes munkagépekkel ismerkedhetnek a laikusok
Fotó: Gálna Zoltán
Birtalan István szervező azt mondta el nekünk, hogy az rendezvénysátorban ismeretterjesztő előadások hangzanak majd el, amelyekből az érdeklődők sok mindent megtanulhatnak. Kiemelte: a nagy sikerű Agrárakadémia mintájára sikeres szakemberek osztják meg tapasztalataikat az érdeklődőkkel, lehetőséget teremtve a szakmai beszélgetések kialakulására is. A helyszínen tágas parkoló áll a kocsival érkezők rendelkezésére és rossz idő esetén érdemes a járművek csomagtartójába a gumicsizmát is bepakolni.
Program:
A kapunyitás szombaton 10 órakor, hivatalos megnyitó szombaton 14 órakor lesz. Beszédet mond: Kozma Mónika – ügyvezető elnök, Pro Economica Alapítvány, Kelemen Hunor – elnök, RMDSZ, Magyar Levente – miniszterhelyettes, Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország, Péter Ferenc – tanácselnök, Maros Megyei Tanács, Mircea Dușa – prefektus, Siklódi Csongor – nagyernyei alpolgármester, Birtalan István-Balázs – elnök, MIET.
Agrárakadémia előadások:
Szombaton 15 órától AZOMUREȘ, mint mérföldkő a helyi és nemzeti gazdaságban, 15.30 órától a kolozsvári CENTI igazgatója beszél az erdélyi cégek külföldi terjeszkedési lehetőségeiről, 16 órától könyvbemutató lesz, 16.30 órától Tóth József beszél a diófaültetvények jelentőségéről, 17 órától Rácz Attila Digitális Székelyföld – Lehetőség a papíron túl címmel tart előadást. Vasárnap 10 órától a libánfalvi Mirdatod cég fejlődéséről tartanak előadást, 11 órától a szászrégeni traktorgyár mutatkozik be, 12 órától Benedek Alpár, szarvasmarha szaktanácsadó értekezik a takarmányozási kihívásokról, majd dr. Roxana Vidican tart előadást a kolozsvári mezőgazdasági egyetemi képzésről. 14 órától dr. Kentelky Endre Dísznövény-termesztés helyzete Maros megyében címmel tart előadást, 15 órától a Milvus csoport két szakembere Mezőgazdaság – a természettel együtt vagy ellenében – a döntés a gazdáké témával kezdeményez beszélgetést. Délután négy órától szintén a Milvus Csoporttól Domokos Csaba: Vadkárokról másképp – Miről mesél a másik szemszög? címmel tart előadást. Érdekesnek ígérkezik vasárnap 17 órától kezdődő beszélgetés is, amely keretében Varga István és Suciu Petrică mesél sikeres vállalkozásáról.
A kerítése kívül juhnyáj legelészik
Fotó: Gálna Zoltán
A kicsiket játszótér várja
Fotó: Gálna Zoltán
Szombat reggelig sok még a tennivaló
Fotó: Gálna Zoltán
A felázott talajban mély nyomokat hagytak a traktorok
Fotó: Gálna Zoltán
Fotó: Gálna Zoltán
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
szóljon hozzá!