
Fotó: Gergely Imre
Közel 86200 lej folyt be április 20-ig arra a számlára, amelyet a gyergyószentmiklósi kórház támogatására hoztak létre. Az egészségügyi intézményt magánszemélyek, cégek és intézmények támogatják, a pénzből a kórház mellett a mentőszolgálat helyi egysége és a sürgősségi fogászati ügyelet is részesül.
2020. április 20., 17:432020. április 20., 17:43
2020. április 21., 15:562020. április 21., 15:56
A Gyergyó-medencei Római Katolikus Főesperesség által létre hozott és kezelt „Segítsünk Gyergyó medence lakóinak” támogató alap felhívására összegyűlt összeg nagyobb részét már fel is használták:
Hétfőn sajtótájékoztatón ismertette az adományok sorsáról döntő kuratórium a gyűjtés pillanatnyi állását és azt, hogy pontosan, mire mennyit költöttek. Amint Bajkó Tibor, az Arbor vállalkozói szövetség vezetője, a kuratórium egyik tagja elmondta:
Külön érdemes kiemelni a tanügyi szakszervezet gyergyói szervezetének adományát: 14 900 lejt adtak a közösbe.
Van olyan cég, amely 10 ezer lejt adományozott, mások kevesebbet. Számos magánszemély 50 lejt tudott adni, de ennek legalább akkora értéke van, mint a tehetősebb személyek magasabb adományainak – mutatott rá Portik Hegyi Kelemen főesperes.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere hangsúlyozta, a gyergyószentmiklósi kórház, a mentőszolgálat és az önkéntes munkában biztosított fogászati ügyelet sem csak a városiaké, hanem egész Gyergyószéket szolgálják, így
Amint Ferenczi István kórházmenedzser, illetve a megyei mentőszolgálat vezetője Péter Szilárd is közölték, a „Segítsünk Gyergyó medence lakóinak” nevet viselő adományalap mellett mások is segítették az elmúlt időszakban az egészségügyi intézményeket. A Csíki Sör Kézműves Sörgyár, vagy a Harmopan pékipari vállalat és a Jysk lakberendezési áruház is termékekkel támogatta őket.
Elhangzott még, hogy nem lehet megmondani, hogy az eddig befolyt támogatási összegek elegendőek-e a járvány tetőzésére való felkészülésre, éppen ezért lennének szükséges további támogatások.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!