
Pénzre váltott köszönet. Sok beteg érzi kötelezőnek, hogy „kis figyelmességként” pénzt adjon a kórházi dolgozóknak. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Egyedülálló kezdeményezéssel szorítaná vissza a hálapénz jelenségét a Zilahi Megyei Sürgősségi Kórház: az intézmény osztályain perselyeket helyeznek el, ide dobhatnak pénzt a páciensek ahelyett, hogy az orvosok és asszisztensek zsebébe csúsztatnák. A székelyföldi kórházak illetékesei eltérően vélekednek az ehhez hasonló újítás bevezetéséről.
2018. július 30., 10:042018. július 30., 10:04
2018. július 30., 10:132018. július 30., 10:13
A hálapénz jelenségének visszaszorítása érdekében országos szinten elsőként indított példaértékű kezdeményezést a zilahi megyei sürgősségi kórház. A Sorina Pintea egészségügyi miniszter jelenlétében útjára indított kezdeményezés ötletgazdája a kórházat támogató egyesület koordinátora, Adina Sabadâş. A zilahi kórház reumatológiai osztályán már el is helyeztek egy perselyt, rövidesen pedig a többi osztályra kihelyeznek dobozokat, ahová
Adina Sabadâş a projektindító eseményen elmondta, az ötlet úgy született, hogy az évek során rengeteg visszajelzést kapott a betegektől, akik kötelezőnek érezték az egészségügyi személyzetnek nyújtott „kis figyelmességek” felajánlását.
– magyarázta a koordinátor. Hozzátette, az urnákban összegyűlt pénz a kórházat támogató egyesület számlájára kerül, és a betegek kezelésére, a szolgáltatások fejlesztésére fordítják. A kezdeményezést Sorina Pintea egészségügyi miniszter is üdvözölte, aki úgy nyilatkozott, az ország más kórházaiban is be kellene vezetni.
Az évtizedek óta működő, már szinte természetessé vált hálapénz-felajánlás az egészségügyi személyzet számára törvénytelen a legfelsőbb bíróság 2015/19-es számú döntése alapján. Ennek ellenére
A hálapénz rendszere azonban március óta még inkább elfogadhatatlanná vált, miután a 2022-re tervezett béremeléseket már idén bevezették az egészségügyben: az orvosok és asszisztensek alapfizetése a januárihoz képest 70-től 173 százalékig terjedő mértékben növekedett. Ezt emelte ki érdeklődésünkre a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ápolási igazgatója, Vízi Mária-Melinda is, mint fogalmazott, abban az esetben,
„Azt gondolom, hogy az utolsó számottevő béremelés óta minden orvos jól keres, aki pedig még most is elégedetlen, az nem is tudom, hogy mit vár el az egészségügyi rendszertől. A hálapénz elfogadására tehát semmi szükség nincsen, az ellátás pedig egyébként sem ettől függ. A beteg az beteg, az ápoló pedig ápoló akkor is, ha kap pénzt, és akkor is, ha nem, az egészségügyi személyzetnek mindenkihez egyformán kell viszonyulnia. Csíkszeredában legalábbis ez így működik, az itteni orvosok és asszisztensek nem teszik a hálapénztől függővé a betegellátást” – húzta alá.
Az ápolási igazgató a zilahi kórházban bevezetett újítás kapcsán elmondta, jó ötletnek tartja az urnákat, és a csíkszeredai kórház is nyitott az elképzelés iránt, ám ehhez elsősorban össze kell hívni az orvosi tanácsot, az ülésen pedig ki kell kérni az osztályvezető orvosok véleményét, hiszen az ő beleegyezésük nélkül nem lehet elindítani egy hasonló projektet.
Az egészségügyben olyan mértékben megemelkedtek a fizetések, hogy teljesen feleslegessé vált a hálapénz – mondta el megkeresésünkre András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház igazgatója. Rámutatott, időre van még szüksége a társadalomnak, hogy ezt a rossz szokást kinője. A sepsiszentgyörgyi kórházban különben a béremelés előtt sem támogatták a hálapénz intézményét, amint az igazgató mondta, száz százalékos fizetésért száz százalékos munkát várnak el.
– részletezte az igazgató. Kitért arra is, az orvosokkal folytatott beszélgetésekből kiderül, többségük megalázónak tartja, amikor a beteg vagy a hozzátartozó a „zsebe után nyúlkál”. „Remélem, eljutunk arra a szintre, hogy az orvos belső tartásból visszautasítja a hálapénzt, a betegek és a hozzátartozók is megértik, hogy az ellátás minőségén nem változtat, ha pénzt adnak az orvosnak. A sepsiszentgyörgyi kórházban ha el is fogadják a csúszópénzt, az nem változtat a szolgáltatás, az ellátás minőségén, hogy az orvos, az asszisztens kapott vagy sem a betegtől többletjuttatást. Rendkívül szubjektív a vélekedés, hogy »az orvos másként nézett rám, amikor megkapta a pénzt«” – mondta András Nagy Róbert. A sepsiszentgyörgyi kórházigazgató
A zilahi kórházban megvalósított kezdeményezés esetleges bevezetéséről további székelyföldi kórházakban is érdeklődtünk, ám több intézmény vezetője elzárkózott a bővebb válasz elől. Ovidiu Girbovan, a Maros megyei kórház ideiglenesen kinevezett menedzsere szűkszavúan csak annyit mondott, őket nem érinti a kezdeményezés, nem kíván nyilatkozni róla.
Lukács Antal, a székelyudvarhelyi kórház menedzsere szerint elhamarkodott lenne az ügyben végleges választ adni, hiszen már eleve kényes kérdésről van szó, ezért alapos utánajárásnak, egyeztetésnek kellene megelőznie egy adománygyűjtő persely kihelyezését a helyi kórházban.
A gyergyószentmiklósi városi kórház igazgatója, Ferenczy István nem tartja megvalósíthatónak az urnás adománygyűjtést, ezért határozottan kijelentette, hogy a gyergyói kórházban nem fogják bevezetni. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy ha valaki támogatni szeretné a kórházat, azt jelenleg is megteheti az erre vonatkozó, hivatalos formanyomtatványuk kitöltésével.
Hargita megyéből 180, juhokból és kecskékből vett vérmintát küldött Bukarestbe az állategészségügyi hatóság, ezekben a juhhimlő és a kiskérődző-pestis kórokozója, vagy antitestek jelenlétét próbálják kimutatni. A gazdákat fokozott óvatosságra intik.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
2 hozzászólás